Református fögimnázium, Budapest, 1926
III. Iskolánk az 1926-27. évben
11 a tanulóifjúság és tanári kar részvételével jól sikerült hajókirándulást rendeztünk Tahiba. i) Hivatalos iskolalátogatások. Püspök úr rendelkezése szerint ebben az iskolai évben di\ Kovács Lajos nagykőrösi református gimnáziumi igazgató úr látogatta meg iskolánkat 1927. április 4—8 napjain. Ez a tanulmányi és ismerkedési látogatás, amelynek célja az volt, hogy a budapesti és nagykőrösi gimnáziumok igazgatói és tanárai — a két igazgató kölcsönös látogatása folytán — közelebbről is megismerjék egymást és szerzett ismereteiket kölcsönösen hasznosíthassák: nagyon kedves, meleg és tanulságos volt s mindkét intézetre nézve hasznos és gyümölcsöző. j) A volt iskolatársak szövetsége. Érettségi találkozók. Mint nagyon örvendetes dolgot jegyezzük föl ezen a helyen ismét azt a tényt, hogy 1925. november 22-ikén megalakult a Budapesti Református Gimnázium Diák- szövetsége. Elnök: dr. Vámossy Zoltán egyetemi tanár. Társelnökök: dr. Bernát István, dr. Fáy Aladár, dr. Hegedűs Loránd, dr. Horánszky Dezső, Pékár Gyula, Petri Pál, Puky Endre, Szászy Béla, gróf Teleki József, gróf Teleki László, gróf Teleki Tibor, Vargha Gyula, dr. Vargha Imre. Alelnö- kök: lászlófalvi Eördögh Árpád, Gregersen Endre dr., Lengyel Zsolt dr. és Ravasz Árpád igazgató. Főtitkár: Újhelyi Jenő; titkár: Fuxhoffer Dezső. Főpénztáros: Samu János; pénztáros: Homann Károly. Ellenőr: Hammer Géza. Számvizsgáló bizottsági tagok: 'Szászy Lajos, Auer Károly, Mata- vovszky Ernő. Választmányi tag van 24; elnöki tanácstag annyi, ahány évfolyam van. Iskolánk történetében nevezetes esemény az, hogy megalakult a szövetség, mert erkölcsi és anyagi tekintetben egyaránt kimondhatatlan fontosságú az, ha a református iskolák körül is megalakulnak ezek a szövetségek, amelyek valóságos várai a nemzeti gondolatban s egészséges magyar világnézetben növekedő régi és új generációnak. A szövetség ebben az iskolai évben még a múlt évinél is derekasabb, intenzivebb és lelkesebb munkát fejtett ki. Működését lásd az „alapítványok és adományok“ c. fejezetben. Érettségi találkozó ebben az iskolai évben három volt. Az 1911—12-ik iskolai évben érettségizett növendékeink jöttek össze 1927. június 15-ikén 15 éves, az 1901—2-ben érettségizettek június 28-ikán 25 éves, az 1896— 97-ben érettségizettek június 29-én 30 éves kedves találkozóra, amelyen egv- egy osztály családtagjai is megjelentek. Isten áldása legyen az ő további életükön s legyen sírig tartó az Alma mater iránt való ragaszkodásuk és hűségük! C) A tanári testület munkája a) A tanári testületben a következő változások történtek. Az 1925—26. isk. év végén a fenntartótestület Jakus Kálmán testnevelési tanárt és Faragó József énektanárt rendes tanárrá választotta meg. Ebben az iskolai évben