Református fögimnázium, Budapest, 1926
III. Iskolánk az 1926-27. évben
már mint rendes tanárok végezték buzgó és hűséges szolgálatukat. Az 1920. nyarán meghalt Kis Ödön rendes tanárunk óráinak ellátásával a fenntartótestület az 1926—2t. iskolai évre Takács Árpád helyettes tanárt bízta meg, aki egy évi buzgó működés után távozik intézetünkből. A Kis Ödön halálával megüresedett történelem-földrajzi tanszéket a fenntartótestület magyar-tör- ténelemszakos tanárral kivánta betölteni s erre a tanszékre az 1927. június -i egyháztanácsi gyűlésben 1927. szeptember 1-töl kezdődő érvényességgel dr. Szabó Richárd tanár urat választotta meg rendes tanárnak, aki, mint helyettes tanár, már 4 év !ta teljesít intézetünkben buzgó tanári szolgálatot. Dr. Madai Gyula — másodízben való képviselővé választása alkalmával — nyugdíjba ment. Az ő távozásával megüresedett magyar-latin rendes tanári tanszékre a fenntartó testület az 1927. június 1-én tartott egyháztanácsi gyűlésen Kiss Sándor halasi tanár urat választotta meg rendes tanárnak 1927. szeptember 1-én kezdődő érvényességgel. Isten áldását kívánjuk mindkét új rendes tanárunknak intézetünkben való sikeres munkálkodására. b) Szülői értekezletet négy ízben tartottunk, október 12-ikén, október 13-án, október 14-ikén és október 18-ikán. Az első értekezlet az első osztályú tanulóink szülői részére szólott, amelyen Ravasz Árpád igazgató isemrtette a mi iskolánk programmját. A második értekezletet a második és harmadik osztályú tanulóink szülői részére tartottuk s ezen előadást tartott Homann Károly tanár a rendszeretet és ízlés fejlesztéséről a tanulóknál és Samu János igazgató-helyettes a takarékosságról. A harmadik értekezlet a negyedik. ötödik és hatodik osztályú tanulóink szülői részére szólott s ezen előadást tartott Szabó Richárd tanár ,,Az olvasmányok szerepe a tanulók karakterének fejlődésében“4 címen és Német Gábor dr. tanár „A serdülő korral járó nehézségek a tanulók életében“ címmel. Végül a negyedik értekezletet a hetedik és nyolcadik osztályú tanulóink részére tartottuk s ezen előadást tartott Ravasz Árpád igazgató „A tiszta élet követelményei és eredményei“ címen és Csűrös István tanár „Készülés az életpályára“ címmel. c) 1927. április 5-ikén délelőtt a tanári testület a Székesfővárosi Paeda- gógiai Szemináriumban meghallgatta Bálint Antal psicho-technikusnak a tehetség kutatásának és felismerésének psicho-technikai módozatairól és műszereiről tartott előadását. Április 8-ikán pedig Bálint Antal úr a VII. és VIII. osztályú növendékeink részére tartott előadást az intézetünkben a pályaválasztásról. / d) Ámbár intézetünk minden tanára egyforma becsülettel igyekszik kivenni részét a tanítás és nevelés munkájából, jól esik külön kiemelnünk azt, hogy dr. kondói Kiss József tanár úr a gyorsírás sikeres oktatásával és vezetésével, Samu János tanár és igazgatóhelyettes a cserkészcsapattal való foglalkozásával, Jakus Kálmán tanár úr a sport és zene területén az ifjúság-12