Református fögimnázium, Budapest, 1912

I. Tanulmányok

47

jól védett magány paradicsomában még vásott szívnek is költői régiók felé kell emelkednie.

XV.

Sorra járván Weimár múzeumokká alakított, irodalomtörténeti szentélyekké avatott épületeit, zarándokutamat a temető meglátogatásával fejezem be. Természetesen Goethe és Schiller nyugvóhelye érdekel. Hogy oda’ jussak, a nagyhercegi palota udvarmesteri hivatalában kell jelentkeznem, hol egy udvari ember magához vévén a nagyhercegi család sírboltjának kulcsait, értésemre adja, hogy a kriptát az ő vezetése alatt tekinthetem meg. Körülbelül tiz perc alatt érjük el gyalogosan a temetőt. A főkaputól öreg szilfákkal szegett út vezet egy domb tetejére, melyen előre szemünkbe ötlik egy sárga építmény kétszárnyas, ódon kapuja. Ez a Gruft, a weimári hercegek mauzóleuma. A felépítmény volta- kép kápolna egy tágasabb csarnokkal és egy fülkeszerű toldalékkal. Előbbiben áll a protestáns weimári hercegek imádkozó-széke, a fülkében görög-keleti oltár, mely alatt Paulowna orosz nagyhercegnő, Sándor nagyherceg felesége pihen. A voltaképeni kriptába egy szűk, meredek folyosó két vaspántos, nehéz ajtaján keresztül vezet az út. Ebben van valami kísérteties. Mikor a kripta csöndjében az ó zárak súlyos vasnyelvei felmordulnak és a keresztvasak dübörögve hullanak le a gránitküszöbre, úgy tetszik, mintha dorgálnának bennünket, jövevényeket: miért háborgatjátok a királyok és költők álmait? Az ajtó mellett villamos gomb a falon. Egy csettenés s a kigyuló villanykörték világossága nappali fénybe vonja az örök éjszakát alvók nyoszolyáit: a koporsókat. Az első itt is a szerencsés élelmüvész és lángeszű poéta: Goethe. Második: Schiller. Mindketten terjedelmes tölgyfakoporsóban nyugszanak, miknek külső homlokdeszkáján fényes ércbetűkkel van kirakva a két név: „Goethe“, „Schiller“. A koporsók fejénél bársonypárnán egy-egy koszorú. Német honleányok hódolatának jelvényei. Persze a Goethe koszorúja itt is színarany, a Schilleré ezüst. Mintha a sors még a halálban is klasszifikálni akarna: a szegényebbnek, a boldogtalanabbiknak másodosztályú érdemkoszorú alatt kell az örökkévalóság álmát is végigálmodnia. A költőpár mellett mindjárt Károly Ágost, a fejedelmi pártfogó porladozik. Utána biborhuzatos koporsókban a nagyhercegek, nagyhercegnők, császári és királyi fenségek hosszú sora szegé-