Református fögimnázium, Budapest, 1912

I. Tanulmányok

46

alakulások festői poézisének, miközben egy szerény állomásba fut be vonatunk s fölharsan az állomás neve: Weimár. Mintha csak ezt hallanám: Nagy-Szalonta vagy Komárom. Vége idegenkedő érzéseimnek, meleg otthoniassággal dobban meg a szivem, hiszen itt ismerősök várnak : a Harang költője, a Faust alkotója. Itt éltek és itt nyugszanak ők.

A temető, ahol Goethe és Schiller szendereg, a vasúti állomás átellenében, a város túlsó oldalán terül el, így csak a városon keresztülmenve juthatunk oda s akarva, nem akarva, meg kell ismernünk azt a helyet, azokat az utcákat házakat, hol a német Parnassus ikerfejedelmei éltek és daloltak. S mikor végig bámultuk a 32,000 lakosú városka dimbes-dombos utcáinak ódon házsorait, nem kell hozzá valami különös, költői képzelet, hogy elfogjon bennünket a múzsák közelségének ihlete, Goethe—• Schiller korának hangulata. Ez a város száz esztendő óta alig változott, mutatja a kétemeletes Goethe- s az ugyancsak kétemeletes Schiller-ház, melyek olyan szépen belehelyezkednek a környező, öreges kőházak rendjébe, hogy kérdezősködés vagy az emléktáblák aranybeíűi nélkül ki nem találná az idegen, hogy a hires ház kapujában áll, melyet több mint egy évszázad óta őriz ősi állapotában a kegyelet. Idilli, csöndes kis fészek ez a Weimár ma is s milyen lehetett 137 évvel ezelőtt, mikor Goethe ott letelepedett. A város keleti szegélyén folyik az Ilm, melynek balpartján a hatalmas méretű nagyhercegi palota emelkedik. Túl a folyón az ősi park, méteres átmérőjű tölgyek erdeje. Amaz Károly Ágost maecenas palotája, ez Goethe-Horatiusnak Tusculanuma.

A szászweimári nagyhercegi család uralkodik itt patriarchális visszavonultságban. Alig néhány város az egész birodalma, nem csuda tehát, ha az országocska minden zegében-zugában érzik a bajusztalan, békés alattvalók a fejedelmi kéz meleg érintését. Csak ezt látva érthetjük meg Goethét, aki, megrettenve a francia forradalom véres ökölcsapásaitól, a felvilágosult abszolutizmust képzelte a legtökéletesebb államszervezetnek, mely polgárainak, hódolat fejében, a békesség, jólét, megelégedés olajágát és meleg takaróját adja.Valóban, ide alig jutott el valami a világesemények földlökéseiből; a fejedelem uralkodott, a polgárok dolgoztak, a költők írtak, a színészek játszottak. Nem csoda, ha idehúzódott Herder, Wieland, Goethe, Schiller s néhány évtizeddel később Liszt Ferenc. Ha a fegyverek zajában hallgatnak a múzsák, egy ilyen madárdalos, patakcsörgéses,