Református fögimnázium, Budapest, 1912
I. Tanulmányok
29 Mikor ide indultam, finn-ugor nyelvészeti tanulmányok emlékeitől hevített lelkem vizszinén bizonyos érzelmi buborékok kezdtek megjelenni, mint aki tudja, hogy atyafilátogatóba indul. S valóban atyafiúi elfogultság vett rajtam erőt, mikor belépvén a telepre, látom Nilson Skum lapp férfiút, amint egy bőrdarabot bocskoirá igyekszik idomítani, mellette fpedig élete párja kis lányuk dús ébenhajában zavartalan ügybuzgósággal — keres valamit. Szegények, nem is sejtik, de talán magam se hinném, ha Szinnyei professzor olyan kemény bizonyossággal fejembe nem verte volna annak idején, hogy mi, magyarok, lappok, szamojédek mind egyazon uralaltáji törzs szétszakadt hajtásai vagyunk. Csakhogy én kívül vagyok a rácson, illetve ketrecen, ők pedig, szegények, belől. Igaz, hogy nem igen zavartatják magukat különös helyzetükben sem. Fúrnak, faragnak, szőnek, köszörülnek, mint otthon, zuzmarás bőrsátraik ernyője alatt. Az apró szamojédlurkók pedig olyan fesztelen hancúrozást müveinek a rénszánkó körül, mintha legalább is Pál-utcai fiúk lennének. Legintelligensebbek és legmódosabbak köztük a szamojédek. Ha ezt hármas rénszarvas fogataik nem mutatnák is, elárulja ruházatok délies színgazdagsága. Az asszonyok magukszőtte kelméből készült köntöse piros, fehér, zöld, arany, fekete szinváltozatokkal tarkállik. Még iramszarvasaik hátát is szines takaróval díszesítik. A lappoknak, — mostohább észak gyermekeinek — összes koloraturája a piros bojttal ékített kék sapka. Míg az öreg föld kopasz fejebúbján, a sarkon tengődő eszkimónak nem jutott úgyszólván semmi a színek virágaiból, nekik csak a fókabőrköntös komor, nehézkes, földbarnasága maradt, lm a botanikus kert tanulsága, a növényzet északra mindinkább elsatnyuló és elszintelenedő világának zord törvényszerűsége, amint a teremtés koronáján: az emberen diadalmaskodik! S mégis mit kellett látnom a kiállítás feloszlatásakor, amint ez a különös karaván a vasúti állomás felé rohant? Láttam csodás tüntetését a — hazaszeretetnek. Öröm, boldogság hivalkodott ezeknek a rongyházi, vézna vándoroknak minden szaván, minden mozdulatán ! Szinte gőggel, de'legalább is a közömbösség szuverénitásával néztek vissza ránk, a kultúra kényes és kövér rabszolgáira! S méltóztassék elhinni, hogy nem színpadi tablót akarok írni, amikor hangsúlyozom: mennyire örüt ez a félállat koldussereg a távozásnak. Lármáztak, nevettek, szaladtak, rendet bontottak, izgatottak voltak és boldogok, hogy viszontláthatják Labrador és Grönland hósivatagát, ahol nincs király, nincs pénz, nincs verseny, még
