Református fögimnázium, Budapest, 1912

I. Tanulmányok

25

amiben, mint kereken forog hol döcögve, hol robogva, hol véresen, hol virágosán a mindennapi élet szekere. S mikor az ember az utca, az üzlet, a szalon, szóval az élet gyakolati mindennapisága számára ekként fölfegyverezte magát s a szellemiek magasságába kívánkozik: jönnek a tárcák, a vezércikkek, a szépirodalmi lapok hasábjai, a színház, szabad előadások, felolvasások s végre mint az inlelelektuális önmívelés zárókörei: a könyvtárak és az egyetem.

íme, az út, melyet nekem, a hajdúság fiának, meg kellett járnom, míg a berlini Beethovensaal padján Wilhelm Ostwald professornak értő és élvező hallgatója lehettem. Bocsánatot kell kérnem azért a bőbeszédűségért, mellyel tanulmányutamnak ezt a lelkembe mélyen beleszántó, psychikai élményét letárgyaltam. De úgy érzem, hogy evvel a futólagos kis értekezéssel sikerült egy-két sugárnyi világosságot vetítenem az idegen s közelebbről a német nyeivtanúlás nagy problémájába. Mert ez a kérdés nálunk probléma. Nyelvünk elszigetelt nyelv s így minden kulturmagyar érzi egy európai világnyelv elsajátításának szükségességét. S az emberek túlnyomó százaléka épen a német nyelvre veti rá magát, mert a 75.000,000-ós germán tömeggel való szomszédság révén a német nyelvhez nemcsak kulturkapcsolatok, de elevenbe vágó gazdasági érdekek láncolnak bennünket. Hány és hány magyar testvéremnek látom igyekezetét, látom vergődését, hogy a középiskola nyújtotta alapon nyelvtudását tökéletességre emelje s így belejusson egy magasabb műveltségi és érvényesülési kör sáncaiba. S rendesen a legelszántabb akarat is megtörik vagy félúton megáll, mert az az akarat csakhamar érzi egy rettentő tapasztalatnak nyomását, hogy t. i. sisiphusi munkára vállalkozott. Hiszen a nyeivtanúlás, — hogy kiindulási tételünkhöz visszatérjünk — merő praktikum; a szemmel a fület nem helyettesíthetem, retina-hártyák a dobhártyák functióját át nem vihetik. Ez termé- szettani törvény. Hogy tehát a magyar ifjúságnak, helyesebben szülőknek, a német nyelv gyakorlatibb oktatása iránt táplált, forró óhaját kielégítsük, célszerű volna középiskoláinkban, a francia nyelv módjára, rendkívüli tárgyképen gyakorlati német tanfolyamokat szervezni. Legalább is fajmagyar vidékeken, ahol a német nyelv fölkarolása nem válhatik a germanizálás fegyverévé. így talán elérhetnénk azt az érdekes, hazafias, okos állapotot, amit Hollandia intelligentiája körében tapasztaltam, hogy ott németül mindenki tud, de németül senki nem beszél . . .