Református fögimnázium, Budapest, 1912
I. Tanulmányok
19 1912. szeptember elsején váltottam koronáimat márkákra s indultam útnak Berlin felé. Persze, kiszálltam Bécsben, de mindössze 3 napra. Hiszen visszajövet hónapokat szándékoztam ott tölteni. Ez a három nap mindjárt két nagy dolgot konstatáltatok velem. Először, hogy a külföld bolyongójának, aki egyszál magában akarja végigszaglálni fél Európát, egyedüli támasza, tanácsadója, orvosa, papja, barátja, vezérlő csillaga és mindene a — pénz. A pénzt tehát bőven kell hintegetnem a nagy út mentén, ha az elhintendő magnak virágát látni és búzáját csűrbe takarítani akarom. Másodszor: megdöbbenéssel tapasztalom, hogy nem értek németül. Pedig valamikor német szón is jártam Grácban vagy két hónapig. Érettségi bizonyítványom pláne pecsétes hitelességgel hirdeti, hogy „jeles“ német vagyok. S mégis, mikor a szállodai portástól ropogós magyar akcentussal, de német szóval kérdem : „Wie viel Uhr?“ s ő visszafeleli, hogy: „Fünf Minuten nach dreiviertel sieben,“ velem egyet fordul és összezavarodik a világ. Nincs egy árva szótag, amit a portás válaszának hangtörmelékéből épen ki tudnék menteni. Én Istenem — lázongok magamban, — hát ennek a szerény időmeghatározásnak négy-öt szócskája kívül esnék az én 2000—3000 szóra fölmenő német szókincsem határán? Lehetetlen. Másutt kell keresnem a titkok bibéjét. Nem az agyban itt a baj, melynek egy arra rendelt rekeszében ezerszám alszanak a szótár papírjáról némán odavetített német idiómák, hanem a fülben, fülemben a hiba; a fülkagylóban, melybe oly könnyen, simán suhan a magyar szó, mint fészkébe a madár, mig a német szó a hallójárat girbegurba sikátorában leküzdhetetlen barrikádokra talál, eltorzúl és darabokra törik. Mindjárt tisztában voltam a feladattal, hogy nem elég németül olvasnom, hanem az élő beszéd fonétikájához kell hozzátörnöm halló idegeimet, az agyközpont magyar szavak hangformáinak, hangkapcsolatainak tovaröpítéséhez szokott vezetékét . . . Bécsről most többet nem szólok, ott ugyanis csak tanulmányutam végén telepedtem le hosszabb időre. Prágának egy napot szántam. A város képe, melyet az Elbe szel ketté s a Hradzsin dombja ural, Budapesttel rokon. A tiszta, elegáns Drezdában a sixtusi madonna és az egészségügyi világkiállítás derék magyar pavillonja örvendeztettek meg. II. 2*
