Református fögimnázium, Budapest, 1911
I. Emlékezés. Tanulmányuti beszámoló
21 „Pihenő idejük van, amikor alusznak; s amikor játszanak, azalatt felfrissülnek a szellemi munkához, a szellemi munka pedig kedvet csinál újra a játékhoz. Különben a traditionális sportszeretet s a játékban, athletikában szerezhető hírnév, legyen bár az az iskolán belőli, elég ösztönző ahhoz, hogy még a leggyengébb is örömmel siessen a különben kötelező játékokhoz.“ „A mi elvünk egyébként az“ — folytatta az igazgató — „s ez az, amiért mi nem is csinálunk valami nagy esetet abból, hogy pl. itt mi most egy időn át nem tanítunk földrajzot —, hogy a gyermek egész napon át el legyen foglalva reggeltől-estig, hogy teljesen kifáradva kerüljön ágyba, kifáradva rendszeres munkától, melyben egyképen dolgozik a test és az értelem. Maga az, hogy mely tárgyat tanítunk, nem is olyan fontos, csak elismert észt-fejlesztő és nevelőhatású legyen!“ A Rousseau-féle elv ez igen praktikus formában, átvive a gyakorlati térre. Engedni, hogy a tanuló maga válassza meg, hogy mivel szeret inkább foglalkozni, vagyis a mi általunk is sokat hangoztatott egyéni nevelésnek lehető tág teret engedni s azután rajta lenni magyarázattal, segítéssel, a tanár közvetlen s nem az osztály előtt, hivatalos formában adott buzdításával, hogy az egyéni munka sikeres legyen. Mindegy jóformán, mivel foglalkozik, csak foglalkozzék saját iniciativájából, de folytonosan s csak egy dolog, ami tiltott: semmittevéssel agyonütni az időtl Természetesen, ennek a nevelésnek is megvannak a maga hátrányai. A külföldet járt angolok is emlegetik, a német paeda- gogusok pedig hangosan hirdetik az angol iskola nagy hibáját: s ez épen a tantárgyak választásának nagy szabadsága; a latin és görög nyelv óriási túlsúlya, gyakran a legósdibb tanítási módszerekkel kapcsolatban; a játékra fordított túlsók idő s evvel természetesen a tudományos rész rövidsége és elégtelensége. Bizonyos is vagyok benne, hogy az oberprimába járó német középiskolai tanuló sokkal több dologról hallott, többet tud, mint egy jeles, első éves Oxfordman. De viszont sohase felejtem el, mikor Oxfordból hazajövet a heidelbergi vár terrasszán megláttam a német studentek beteges arcát, vézna termetüket s összehasonlítottam velők képzeletben azt a szép, szálas, hatalmas vállú, egészséges angol ifjúságot, hogy keserűség fogott el, hogy mért ép a német iskolákat vettük mi mintául! Bejártam azután Oxford pompás környékét is ; felső és alsó Hinkseybe, hol valaha Ruskin rajzolgatott, hol talán nagyszerű
