Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1911
Dr. Fest Sándortól: Az angol nyelv tanítása középiskoláinkban
most, a világforgalom korszakában? Miért száműzzük, amikor tudjuk, mert számtalanszor bebizonyosodott, bogy nemzetünk sajátos jellegét a külföldi hatás annál kevésbbé érintheti, minél kevésbbé egyoldalú ez a hatás? Miért idegenkedünk attól, amitől nem idegenkedtek kultúrtörténetünk legmagyarabb hősei? Bizony hiba, hogy a szellemi érintkezés hídját nemcsak hogy nem építettük meg, hanem leromboltuk még azt is, ami volt. Angliát alig ismerjük, mert tudományos életünk sem ismeri. Anglisztikánk sohasem volt. Még legkezdetlegesebb fajtája sem. Mi soha nem kutattuk komolyan az angol-magyar vonatkozásokat. Annak az ismétlésével elégedtünk meg mindig, hogy ily vonatkozások alig vannak. Persze, hogy nem igen akadnak, amikor nem keressük. Mi nem tudjuk, hogy Scott, Byron, Moore, Burns és még mások költészetének mely hangja volt az, amely a magyar poétát megkapta. Shakespearet kivéve alig tudunk valamit arról a nehány angol nagy íróról, aki egyikmásik költőnkre hatott. Egyszóval, azt sem tudjuk, hogy ennek a merőben idegen nemzetnek kultúrájából, költői és művészeli kincseiből mit, hogyan és hol váltott ki a magyar közműveltség története fejlődésében. Alig-alig ismerjük azokat, akiknek eszméi irodalmi közvetítéssel kerültek hozzánk, — de talán époly hiány az is, hogy tudományos életünk soha nem vonta a maga körébe azokat a nagyokat és legnagyobbakat, akiknek alkotásai az egész művelt emberiség közkincse. Az az értékes, hatalmas irodalom, melynek talán legsajátosabb vonása a mély erkölcsi komolyság, szinte elveszett számunkra, bár csodálatosképen ép legjelesebbjeink, — egy Széchenyi, egy Kossuth, egy Arany — terelték a figyelmet az angol világ felé, melynek oly sok mozzanata kapja meg a magyar karaktert. Miért szakította széjjel tudományos életünk közönye ezt a kapcsolatot? Miért ne keresse újból, amikor egy új hatás befogadása felfrissülést, pezsgést fakaszt az ő vérkeringésében is ? Miért ne követeljük, hogy hazai műveltségünk számára új forrást nyisson? Mert sokat tanulhatunk az angoloktól, amit ugyanígy nem kaphatunk eddigi mestereinktől, a németektől és a franciáktól. Sok minden termett meg az angol élet légkörében, ami másutt nincs meg. Nem ártana, ha ennek az igazi, belső és régi műveltségnek ép az a sajátos szelleme, az a karaktervonása hatna a mi fiatal, kibontakozó és azért néha-néha kissé nyersnek látszó közműveltségünkre, amely sajátos szellem hiányzik eddigi tanítóink kuli lírájából. Ilyen hatás, mely a talán legigazibb műveltségű nemzet szellemi tárházának teljességéből merít, csak jónak bizonyulhat.
