Országos Nőképző-egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1913
I. Linné és a magyar botanika
y A filozófiai szemlélődésre való hajlandóságot mutatja nálunk az a körülmény, hogy bármily tökéletlen volt is az a természetes rendszer, melyet Linné a Philosophia botanicá- ban felállított, mégis sokkal jobban megragadta a tudománnyal foglalkozók lelkét, mint tökéletes, de mesterséges, a tudomány filozófiai alapjaival meg nem egyező rendszere, melyet praktikus célok használatára szivesen átengedtek az orvosoknak és gyógyszerészeknek. Átértve LiNNÉ-nek a természetes rendszerre vonatkozó «primum et ultimum hoc in Botanicis desideratum est» mondását, általános elméleti kézikönyvekben mindenütt ezt állítják előtérbe, ezen igyekeznek változtatni, javítani, sőt még később a sexualis rendszeren eszközölt változtatások is a természetes rendszerhez való közeledés jegyében születtek meg. Már LuMNiTZER-nek is az volt a fő igyekezete, hogy megtalálja azokat a szempontokat, amelyek alapján a növényeket természetes csoportokba lehetne osztani. Ha ebben a törekvésében nagyrészt az egykorú forrásokra támaszkodik is, dolgozatából mégis bizonyos egyéni felfogás hangja csendül ki. Hangsúlyozza, hogy a növények igazi ismerete nem abban áll, bogy neveiket emlékezetünkben tartsuk, vagy valamely auctor nyomán, a virág és termés segítségével meghatározzuk, hanem abban, hogy a növény fejlődését a csirától egész a termés éréséig figyelemmel kisérjük és vizsgálataink közben kiterjeszkedjünk összes egyéni és más fajokkal közös tulajdonságaira is.1 Nem az összehasonlító fejlődéstörténeti kutatás csirái lelhetők fel e szavakban '? Habar a továbbiakban teljesen a Philosophia botanicára támaszkodva sorolja föl a habitus, statio, germinatio, gem- matio, inflorescentia stb. szisztematikai értékét, óva figyelmeztet arra, hogy fontosságuk ellenére is ne kizárólag a virágra és termésre támaszkodjunk, mert különben a természetes osztályokat mesterségesekre szaggatjuk szét. A 1 De rerum naturalium affinitatibus p. 20: «Omnia adnotanda sunt, quae planta quaelibet e primordio seminali, usque ad perfectam fructus maturitatem, imo et postea, tarn proprio, quam cum aliis com- munia profért. Hie enim unus est modus qui certa classium, generum ac specierum discrimina nobis manifestat».
