Országos Nőképző-egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1913
I. Linné és a magyar botanika
4 tem, csak 1770-ben történt újjászervezése alkalmával kapta meg az orvosi fakultást és vele együtt a botanikai tanszéket, a bölcsészeti fakultáson pedig csak 1774-ben rendszeresítette a királynő a természetrajz tanítását, melyet azután az 1777-iki Ratio Educationis a királyi középiskolákba is bevezetett. Addig is a külföldi tudományos körökkel való érintkezést részint a hazánkban működő, természetrajzzal saját kedvtelésükből foglalkozó tanárok, papok, főként pedig a külföldi egyetemeket látogató orvostanhallgatók közvetítették. A tudományos botanika terén külföldön megindult forradalomról, melyet Linné és művei keltettek, az első hireket ezek az orvostanhallgatók hozhatták meg a magyar hazába. Nagyon természetes, hogy a XVIII. század közepe táján külföldön hallgató orvosaink felfogását lényegesen befolyásolhatta az illető egyetem tanárainak LiNNÉ-vel szemben vagy mellette történő állásfoglalása. Hiszen alighogy általánosan ismeretessé lett Európában Linné rendszere, azonnal megindult a pro és kontra vita. Nem szólva itt a polémiájába tudománytalan érveket vonó J. G. Siegesbeck pétervári akadémikusról, LiNNÉ-nek csak néhány olyan ellenfelére kívánom itt a figyelmet felhívni, kikkel a magyar- országi egyetemi hallgatók érintkezhettek és a kiktől botanikai tudásuk megalapozását és első irányítását nyerhették. Ilyenek voltak az óriási tudású és talán még nagyobb tekintélyű Albrecht von Haller (1708—1777) göttingai tanár, a botanikai tudományokban kevésbé járatos, de hírneves sebész, a helmstedti Lorenz Heister (1683—1758), az ugyancsak új rendszert felállító Eberhard Jakob van Wachendorf (1702— 1758) utrechti és az éles polémiájáról híres H. Joh. Nép. Crantz (1722—1799) bécsi tanár. Ha az az óriási növény- ismeret, mellyel Linné rendelkezett, az a könnyűség és biztonság, mellyel rendszere segítségével új és ismeretlen növényeket meg tudott határozni, már ellenfeleinek is imponált, ha azt az erős logikát, mellyel a rövid világos diagnózisokat és a kettős elnevezést minden téren érvényesítette, ellenfelei is megcsodálták és bámulatos rendszerező képességét a kissé gúnyos «Deus creavit, Linnaeus disposuit» szólással ellen-
