Országos Nőképző-egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1911
I. Leánytipusok az újabb francia irodalomban
r. Leánytipusok az újabb francia irodalomban! Minden értékes költői alkotás a társadalmi életben gyökerezik. A renaissance irodalma azért különbözik a középkorétól, mert az emberről a tizenharmadik és tizennegyedik század írói más fogalmat alkottak, mint a tizenhatodik humanistái. Corneille és Racine drámái egymástól feltűnően elütnek, mert a Cid szerzőjének a lelkében az ember lénye máskép tükröződött, mint a Phédre költőjében. A francia leány csak akkor tűnik fel a francia irodalomban, amikor a családi és társas életben önállóvá lesz. Ez a kor a tizenhetedik század vége. Az előző korban alig vetnek rá ügyet. A leánygyermek öltözéke az asszonyokéval azonos és szinte leroskad a súlyos teher alatt. Erasmus így írja le: «Mintha parókát viselne, a fejét úgy elborítják a főkötő és a szalagok. Inge bő; ruhája földig ér és oly tág, hogy még egyet lehetne belőle szabni; az övtől kezdve ráncokba van szedve és csípőjét terheli; azonkívül hosszú uszálya vége a hátára van varrva és még jobban megnyomorítja a szegény teremtést.» Végre csípősen megjegyzi: «Ha az anyáknak ebben örömük telik, így fel- cicomázhatnak babákat vagy majmokat, de ne leányokat.» A családi nevelés rideg, kegyetlen. A kolostori élet katonás, egyhangú. Port-Royal apátságban a nagyok reggel négykor, a középkorúak fél ötkor, a kicsinyek ötkor keltek. Szabály volt a hallgatás, még csak pihenés idején se volt szabad 1 1 Bibliográfia. Hugo P. Thime, Guide bibliographique de la litté- rature frangaise de 1800 a 1906. Paris, 1907, 496—498. 1. J. Bertabt, La jeune pile dans la littérature frangaise. Paris, é. n. Továbbá a szövegben vagy a jegyzetekben idézett miívek. 1*
