Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1935

A külföldi szaklapok útján sok új eszméről értesül, melyekről a hazai pedagógiát tájékoztatni kötelességének tartja. Cikkei sűrűn jelennek meg a hazai szaklapokban, S szerénységére jellemzően igen sokszor csak mint refer ádák, amelyekhez azonban hozzáfűzi kritikai megjegyzéseit. Efajta írásai közül csak kettőre legyen szabad kitérnem!. Mind a kettő 1887-ből való és igen alkalmas Luttenberger hivatásszeretétének és józan gondolkozásának illusztrálására.

Az egyik a Svédországban divatba hozott első szülői- értekezletekről hoz közlést, ürömmel üdvözli a szülői ház kö- zelebbhozását az iskolához. Cikke befejezésében így kiált fel: »nem kívánhatok jobbat, mint azt: vajha a szülői-értekezletek termékeny és áldásthozó eszméje necsak a hideg svéd éghajlat alatt, hanemi a mi társadalmunkban is felvirágozhat nék!«

A másik közlés ugyancsak svéd eseményt regisztrál. Ismerteti Borg képviselő indítványát, mely a leánynevelés előbb- revitele érdekében a nők bevonását követeli az ískoiafeilügye'- letbe. Az országgyűlés heves vita után el isi fogadta az indítványt; így a svéd nők 1887-ben már jogot nyertek az iskolaszéki tagságra.

A cikkíró a következőkben fejti ki nézetét a nőemancipációról:

»Nem szenved kétséget, hogy ez az új intézkedés a leánynevelés ügyének általánosságban csak javára szolgáikat; de viszont azt sem tagadhatja senki, hogy misnél több alkalmat ad a társadalom a nőnek arra, hogy természetes hivatásától eltérjen, s minél több olyan kötelességgel terheli á nőt, amely arra kényszeríti, hogy idejét a házon, a családi körön kívül töltse, — amelynek pedig egyedül ő lehlet valódi őrangyala, s akit fizetett cseléd soha sem pótolhat eléggé), — annál inkább fog szenvedni a családi nevelés, annál inkább el fog iio- mályosodni a családi élet és boldogság napja. Pedig a társadalom, az állam éppen a józan családi életben bírja legszilárdabb alapját; s aki azt pillanatnyi vélt basszon fejében, avagy hiú szereplési vágytól ösztönölztetive megingatja: oly bűnt követ el, amelynek átka az egész jövő njqmzedéket érzékenyen fogja sújtani. i

Nem tehetek róla, de a nőeinancipáció lidércfényóbeu nem tudom egy szebb, boldogabb jövő hao’n^lcsillagát felismerni és üdvözölni! S meg vagyok győződve, hogy az a nő„ akit nyilvános szereplése miatt taíps-zajjal üdvözöl a világ — hacsak eredeti természetéből mesterségesen kivetkőztetve nincs, — nem az ünnepel teles kábító, de múló tömjénfüstjében, hanem az élet vásári zajától távoleső édenben, a szeretet derűjében ragyogó nyugalmas családi otthonban erezné magát egye did és igazán boldognak.

6