Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1915

5

sürgött-forgott mint az eleven élet. Ajkán megcsendült a részvét, a szívesség és a vigasztalás. A kis hős csókkal borította be ápolónője kezét és a jóságáért olyan megindítóan hálálkodott.

— Úgy tűnik nekem, mondotta egyszer Józsi apja, hogy ezek a gyerekek, amióta ezt a komédiásdit játsszák, hogy sokkal kevesebb vesződséged van velük. Ugy-e, mama, hogy igaz? Nem civakodnak, egymáshoz gyöngédek, figyelmesek.

— Én is úgy vélem, szólt az asszony. Erzsiké olyan aprólékos figyelemmel néz a bátyjára, mintha csakugyan sebet tépett volna a kis hősön a golyó. Vájjon mindezt a vizsga csinálja?

— Az ám, a vizsga, vagy ahogy ők mondják, a szeretet ünnepe. Mikor először hallottam róla, úgy magamban eleinte furcsállottam, hogy nini, mit is akarnak ezek a tanítók?! El akarják törölni a vizsgát, a szülők és az iskolabizottság napját, ahol számon- kérhették egy év munkáját, ahol meggyőződhettek, hogy a tanítók mennyiben teljesítették feladataikat.

— Nagy dolog volt az gyerekkorunkban, még most is jól emlékszem reá, amikor az iskolai év vége felé készültünk a vizsgára. Azzal a gondolattal ébredtünk, azzal feküdtünk, vájjon hogyan fog sikerülni a vizsga? Mily boldog is volt egy-egy gyerek, mikor a vizsgán megdicsérték a jó feleletért. Egyik-másik jutalmat is kapott.

— Óh, én is jól emlékszem, mikor az édesanyám fehér ruhácskát varrt az első vizsgámra. Hogy felszalagozták, cicomázták, milyen büszkén tipegtem fel benne az iskolába. A ruhácska, az iskola dekorált képe, a felvonult szülők sokasága-e, vagy más lelki motívum, ami akkor elfogott, ma sem tudom megmagyarázni, hogy mi, úgy megzavart, hogy bizony a tanítóm, aki előre felhívta a jelenlévők figyelmét reám, alaposan bosszankodott, mert becsületesen belesültem, felelni sehogy sem tudtam. Oly jól emlékszem, micsoda gúnyos mosollyal nézett végig rajtam a szomszédasszony, akinek szeplős kis Zsuzsikája egész éven át gyenge tanuló volt, a vizsgán úgy felelt, mint a karikacsapás. Az én kis szivemet nem tudta megnyugtatni senki és semmi. Olyan keserves zokogásban törtem ki hogy hiába simította végig a vizsga elnöke az arcomat, hiába csókolt meg otthon az édesanyám, hetekig bántott a kudarc.

— Ez az éppen. Ettől a kudarctól akarják megmenteni a gyerekeket, vélte a férfi, ahogy felesége elbeszélését végighallgatta. Ez az ürügy, amellyel a tanítók ki akarnak bújni a felelősség, a munka beszámolójának kötelezettsége alól.

— Nem így van, édes jó uram. Beszéltem Erzsiké tanítónőjével, aki alaposan megokolta a vizsganapok célszerütlenségét