Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1915

Gondolatok az iskolai év végén.

Erzsiké dúdolva, jókedvűen jött haza az iskolából. Édesanyja azt hitte, bizonyára azért van olyan nótás kedve az ő szöszi kis lányának, mert reggel aranygaluskát Ígért ebédre, jó cukrosán, úgy ahogy Erzsiké szereti. Már megtérítettek, apuka is hazajött a hivatalból, Józsi is az iskolából; Erzsiké még mindig dúdolgatta az ő nótáját, amit eddig nem hallottak tőle. Valami új nóta, édes, bús dal volt az, amely megfogta a hallgató szivét. Józsi egy darabig csak csöndben hallgatta, figyelte húgát, aztán ő is segített neki. Kettesben bátrabban, szebben csendült a dal. Az édesapa is letette az újságot és oda figyelt a csicsergésre.

— Hol tanultátok ezt a gyönyörűséges dalt, gyerekek?

— Az iskolában.

— Mind a ketten?

— Igen. A fiuk is, a leányok is ezt tanulják. Tanulunk még többet is. A tanítóbácsi azt mondta, hogy még több ilyen szép dalra tanít be bennünket, amelyeket a „szeretet ünnepe“ reggelén a közönség előtt fogunk elénekelni. Csodás szép ünnepünk lesz. Színdarabot játszunk, amelyben fehérruhás angyalkák szállnak le az égből, hogy a szomorú, árvagyermekek szeméből kitöröljék a könnyet, felöltöztessék a ruhátlanokat, kenyeret adjanak az éhezőknek, megvigasztalják azokat, akiknek édesapjuk a véres csatamezőn esett el. Vizsganap helyett a szeretet ünnepe zárja be az iskolai évet, azt mondotta a tanítónéni is, a tanítóbácsi is.

A szeretet ünnepén mindenki örvendeni fog. Jólelkű bácsik és nénik pénzt, ajándékot adtak az igazgató úrnak, hogy az árvagyerekeket felöltöztessék. A szeretet ünnepén senki, a legszegényebb gyermek se érezze, hogy elhagyatott; mint édestestvérek szeressék egymást, mondotta a tanítóbácsi.

— Most háború van, gyerekek, szólt hozzánk a tanító úr szomorú hangon. Véres, öldöklő háború. Elmentek az édesapák a haza védelmére. Kemény, fagyos éjszakákon, mikor hullott a hó, fújt a kegyetlen, süvítő szél, vagy amikor zivatar vágott végig az erdőn, vízözönnek látszó eső mosta az éhes földet, az édesapák, a testvérek, a gyermekeikre gondolok, az édesanyákra emlékező