Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1907

,,felvilágosítás“-ra és a nőknek legújabban nyilvánuló — szabadságtörekvéseire.

Az első már nem is „hangzatos“, hanem egyszerűen puffogó, üres, minden igazságot és szükségességet nélkülöző frázis, csak arra volna alkalmas, hogy az emberi élet zsenge korát, tehát legszebb idejét rabolja meg a legédesebb, legbájosabb, legboldogítóbb jellemvonásától: az ártatlanságtól; attól a szeplőtlen állapottól, amidőn az emberi lélekben egyes egyedül a tisztán emberi (mondhatnék : tisztán angyali) életörömök virágai pompáznak; azt az állapotot, amely a gyermekkort méltóvá tette erre a gyönyörű méltatásra: „Ilyeneké a mennyeknek országa.“ És megfosztani ettől a jellemvonástól, állapottól, minden szükség nélkül! Hiszen a természetben minden élő lény, a penészvirágtól a pálmáig, a homok férgétől az emberig be tudta és be tudja tölteni rendeltetését — ez utóbbinak minden előzetes prédikálása nélkül.

Ápolás és gondozás, az életfeltételek gyarapítása a rendeltetés betöltésének eszközei. Ezek megadásával célt érünk, illetőleg célhoz segítünk — a durva kezekkel való érintés nélkül is.

A másodikat, t. i. a szabadságtörekvést, nem sorolhatjuk máshová, mint a mindenáron való híressé lenni akarások közé. Legszentebb és legérzékenyebb erkölcsi felfogásunknak vág durván arcába, aki édesanyáink, feleségeink, nővéreink, leányaink elé mer állni ilyen ördögies „felvilágosultság“ tanaival. Épen azért ezzel tovább foglalkoznunk fölösleges. De érintenünk kellett, mert a ,,felvilá^>sultság“ hamis prófétái lelkűnknek ezt a szentélyét sem hagyják érintetlenül.

Korunknak másik „hangzatos“ jelszava, amely az előzőnek, a „felvilágosultság“-nak mintegy szülöttje, a — modernség.

A „felvilágosult“ embernek — természetesen — minden élet- körülményében „modern“-nek is kell lennie. A „modernség“ pedig megköveteli, hogy semmit sem tartsunk jónak, ami nem új; semmit el ne ismerjünk szépnek, amiben nincs realizmus; semmit sem tartsunk üdvösnek, ami nem „felvilágosult“, „modern“ nagyságok teremtménye.

A „modern“ ember a kötelességből csak annyit ismer, amennyivel a külső látszatot fenn lehet tartani. A lelkiismeretet naiv lelkek bárgyú félénkségének tartja, amely csak kölönc az egyéni érvényesülés útjában. A modern ember szánakozólag emlékszik szülőhajléka egyszerűségére, puritánságnak nevezett „élhetet- lenség“-ére, amely minden nyomorúságos körülmények közt holmi