Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1907
12 helyet frissebb erőknek“. A gyengébbet vagy szerényebbet félre löki s hozzá még le is becsmérli az izomban, vagy szellemben erősebb s gyámolítás, támogatás helyett keresztül is gázol rajta. A szenvedők, a szerencsétlenek irányában kevés szívben van ma irgalom, szánalom s érzése a segítés kötelességének. Az „én“-nek a bálványozása, önönmagunknak mindenek fölé helyezése uralja ma a lelket — egyénekben, családokban és társadalmi körökben — ahelyett a nagy és örök igazságú humánus elv helyett: ,,szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!“ Vannak — úgy mondhatjuk — szinte életfoglalkozások, amelyek a gyengék, gyámoltalanok, tehetetlenek verejtékével és könyeivel öntöztetik a maguk boldogulásának dús terméseit. A társadalom az „élelmes“, „életrevaló“ erősnek, győzelmesnek fog hódolni és sikereinek erkölcsi rúgóit soha sem fogja keresni. Elpusztulhat ma egyén, család, csoport — rettenetes sújtó körülmények csapása alatt. Mig küzd irtózatos végzete ellen, senki meg nem szánja, senki észre nem veszi, emberszerető kéz a hóna alá nem nyúl, hogy egy gyenge emeléssel kisegítse az elnyeléssel fenyegető süppedékből. A társadalom rohan a maga eget ostromló útján s nem ér rá észrevenni, hogy körülötte halálhörgéssel vonag- lanak — nem rossz emberek, talán nagyon is jó, csak nagyon boldogtalan, szerencsétlen emberek. De mondjuk ki a legmegfelelőbb — bár legerősebb, de leginkább ráillő szót: a mai társadalomnak . . . nincs szíve. Márpedig humanizmus szív nélkül sem egyénben, sem társadalomban nem képzelhető! Vagy talán tévednénk?! . .' . Nem latjuk-e a társadalom szívét a rongyos gyermekeket ruházó, az éhes apróságoknak tejet, kenyeret nyújtó, a kiszabadúlt rabokat segítő, az elhagyott gyermekeket megmentő társadalmi akciókban ? Nem. Én nem látom. A társadalom szívét én itt nem látom. Mindezekben csak egy-gy szűkebb körnek, egy-egy kis humánus csoportnak az óriási erőlködését látom az iránt, hogy a társadalom lelkiismeretét — ha lehet — felébresszék. De magának a társadalomnak dobogó szivét, élő s ébren levő lelkiismeretét ezek nyomán még nem találom. Abban a tényben, hogy — erős biztatásra hangos reklamirozás után — egy-egy kicsit mulatunk, táncolunk jótékonycélra s hogy mágnás-hölgyek által kínált persely előtt kigombolkozunk egészen az erszényünkig s pár fillért, vagy koronát juttatunk az elhagyottaknak : abban a tényben még nem tudom
