Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1900

ci gyermek környezetétől folyton kérdezgeti, hogy mi ez, vagy mi az? Későbben már magasabb dolgokon töri az eszét. Nem elégszik meg azzal, ha látja öszszel lehullani a fák leveleit, hanem tudni akarja annak az okát is. Mivel pedig ezt magától megfejteni szintén nem képes, tehát kikéri mások véleményét. Mindenben, a mit a gyermek óhajt, teljes örömmel szolgáljon neki a szülő felvilágosítással, még pedig a mennyire csak lehelséges mondjunk meg mindent helyesen, de mindenkor értelméhez mérve feleletünket Sajnos, igen sok szülő, de különösen dajka, nemhogy kielégítené a gyermek tudásvágyát, hanem durván elutasítja magától a kicsiny gyermeket, nem is sejtve mily nagy hibát követ el. A gyermek látva azt, hogy kérdéseivel senki sem törődik s hogy azok felelet nélkül hangzanak el, megszűnik továbbra is kérdezősködni, indul saját belátása után s igy keletkezik az a sok hibás fogalom és helytelen ítélet, miket később csak nehezen lehel helyre igazítani.

Nemcsak, hogy szives örömest felelnünk kell a gyermek kérdéseire, hanem még alkalmat is kell nyújtanunk arra, hogy tudásvágyát minél jobban felkeltsük. Ezért nem lehet eléggé ajánlani, hogy a szülök minél gyakrabban vigyék ki gyermeküket a természet szabad szent templomába, a hol a látott természeti dolgok mind-mind kép- zöleg hatnak fejlődő lelkére. Legyen a gyermeknek legelső könyve a természet, a melynek lapjairól oly sok szépet tanulhat.

Itt nyílik alkalmunk arra is, hogy a gyermeket megkérdezzük, vájjon mit vett észre ezen, vagy azon a tárgyon, a mi serkenteni fogja öt a dolgok alapos megvizs- gálására. Szoktassuk rá, hogy a mit néz, azt ne csak nézze, hanem lássa is. Ne csak nézze a madarat, hanem lássa is, hogy két lába, két szárnya van, hogy testét toll borítja stb., mert ha erre nem figyelmeztetjük igen gyakran még későbben is nyomát látjuk ezen mulasztásnak. Leg— tí —