Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1900
/ többször az olyanokból lesznek az u n. bámész gyermekek, kik nem szokták meg már kiskorukban a szemet és az agyvelöt összekötő idegszálal gyakorolni, a mikor tehát a szem csak öntudatlan munkát végez. Engedjük meg neki, sőt buzditsuk rá, hogy a mit látott, vagy hallott, azt otthon el is mondhassa, mert akis * gyermeknek az igen nagy örömet okoz s buzdítja a jövőben is a tárgyak megfigyelésére és az előtte elmondott dolgok figyelmes mehallgatására. így neveljük a gyermeket önállóságra és figyelmességre, a mi pedig az iskolába kerülő kis növendéknél megbecsülhetetlen. Az olyan gyermek, a kit nem hallgat meg senki, rendszerint figyelmetlenné lesz. A mit a gyermek egyszer látott, azt máskor is kérjük tőle számon, hogy ne feledje el. Ezáltal erösbüdik az emlékező tehetsége, a mi szintén igen fontos az iskolai nevelés szempontjából. Nagy gond fordítandó továbbá arra is, hogy a gyermeket öntevékenységre szoktassuk. Ez sem kivan valami különös paedagógiai fogást, mert itt megint csak a gyermek szabja meg a teendőnket. Mihelyt a gyermek testi ereje megengedi, azonnal megkezdi a foglalkozást, a mit közönségesen játéknak nevezünk. A játék igen üdvös foglalkozása a kicsinyeknek, mert a bennük előforduló testi mozgások által erősbődnek, az unalmat elűzi, az ismeretkört bővíti s végül a képzelő tehetségét is működésre serkenti Mikor a kis gyermek a vesszőt paripának, puskának vagy kardnak s a kis leány a sarat tésztának képzeli semmivel sem végez kicsinylen- döbb munkát, mint mikor a festő a csatakép megfestésénél maga előtt látja a csata lefolyását, vagy a tudós Afrikáról írva magát egészen odagondolja a Szahara homok- buezkáira. Nem helyeselhető, sőt nagyon is elítélendő eljárás volna, ha a szülő gyermeke ezen kedves foglalkozása elé valami gátat vetne. Inkább örülnie kell a szülőnek, ha azt