Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1899
4 és bár, mint rejtélyek, véget nem érő töprengésekkel fojtogatják értelmünket: —- megszabadulni tőlük nem bírunk sohasem. Ezekre a kérdésekre keresünk feleletet akkor is, a mikor Luttenberger Ágost életére emlékezünk. Boldog emlékű tanitótársunk és barátunk élete csendes nyugodt folyású volt, miként a nagy folyam, melyet a szikla meg nem állít, a mindennapnak közönséges eseményei meg nem zavarnak, utjából el nem térítenek s melynek látszólag változatlan külseje mitsem árul el abból a hatalmas áldott erőből s abból a sokszerü» gazdag, földet és eget átalakító mozgalmasságából a mely pedig lényege. Luttenberger Ágost kiváló szorgalommal végezte iskoláit, letette a tanító-képesitő vizsgálatot és tanító lett. A paksi fiú azonban nem sokáig marad szükebb, dunántúli hazájában. Á 26 esztendős fiatal embert, mint kitűnő tanítót hozta 1873-ban az ág. ev. egyház jóhirii iskolájához Budapestre. Itt élt, itt munkálkodott ő 1899. évi augusztus 9-én bekövetkezett haláláig. Életének külső folyásában nincsenek zaj, mozgalmasság és viharok; csendes zajtalan volt az, mint a milyen hallgatag és nyugodt volt az egész ember. De a külsőnek ez az egyszerűsége és nyugodtsága a belsőnek gazdag kincsét és soha nem szűnő, hatalmas munkásságát takarta el. Eltakarta a felületesen itélők, a külső csillogás után indulók elől és annál tisztábban, világosabban mutatta azoknak, a kik tudják, hogy aranyért a föld belsejébe kell hatolnunk, igaz gyöngyért a tenger mélyébe kell szállanunk. Luttenberger Ágost gazdag volt a szellem kincseiben. Igazságra szomjuhozó lelke nem telt be a tudásnak mértékével soha s ezért tanult híven és szorgalmasan utolsó lehelletéig Hét európai nyelven értett és beszélt s nemzeti irodalmunkban, a nevelés- tudományban és zenében egyaránt otthonos volt. Nagy tudása, magas értelmisége az igazi műveltség harmóniájába olvadt össze érzelmi életének gazdaságával és mélységével. Ez a műveltség tette őt külsejében egyszerűvé, gondolataiban nemessé, érzéseiben finommá, a társaságban pedig komolylyá és tapintatossá; ez a műveltség tette minden munkájában gondossá, de alapossá is ; ez a műveltség volt az a nemes érez, melyből Luttenberger teremtő ereje, kivált a gyermekdal-költészet terén, oly remek műveket alkotott. De ez a műveltség okozta azt is, hogy Luttenbergert oly kevesen és oly kevéssé méltatták. Az utóbbi évtizedekben a nevelés nagy kérdései pihentek; arra szorítkoztunk, hogy a nagy idegeneknek rendszerbe foglalt s
