Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1888
9 adlak“ — mennydörgi a feljogosított avagy fel nem jogosított nagyravágyásától elkapatott apa. Különös! Hát az iparos és tegyük hozzá: a jó kézmíves nem tisztességes ember? Talán éppen az ö foglalkozásából kifolyólag nem lehetne az? Ez veszedelmes dolog volna Ő sem maradhatott el a kortól, a jobb, a tökéletesebb utáni ösztön öt is megragadta, nem egyedül a semmit sem tanulni akaró falusi gyerköczökből verbuváltatik; éppen oly tisztelt és becsült állást foglal el manap az emberi társaságban, mint bárki más, ha jellemtulajdonságai t. i. kifogás alá nem esnek. Fölteszszük minden habozás nélkül, hogy a fent érintett kifejezéssel az illető apa az iparosokat egy szóval sem akarta megsérteni, csak olyan könnyelmű szójárás az, melyet az ember anélkül, hogy komolyan gondolná, a száján kibocsát. Nemcsak hogy eme atya, de meg fiacskája sem veszi komolyan a kimondott dorgálást, különösen akkor nem, ha az ifjú uracskát papája hintójábán viszik iskolába. Ezen eljárással tehát czélt nem fognak elérni a t. szülök, nem marad egyéb hátra, minthogy más „módszerhez“ nyúljanak, melynek segitségével az ifjú vagy ifjak derekasan a munkához, azaz: a tanuláshoz fogjanak! Bizony, szorgalmas tanulás, ez a jelszó, még pedig tanulás igazi komolysággal; a babrálás ideje lejárt, gyermekeinket már az iskolalátogatásuk első évétől kezdve lelkiismeretes, komoly tevékenységre kell serkentenünk, ha azt óhajtjuk, hogy az évröl- évre gyarapodó követelményeknek derekasan megfeleljenek. Könnyű a jómódú szüléknek, a kik minden eszközzel rendelkeznek, és kik legtöbb esetben a helyes mólót választják. De, hála Istennek! a kevesebb vagyonnal rendelkező, sőt a valóban szegény szülő is legalább az elemi iskoláztatásban részesítheti gyermekeit; mert fővárosunk igazi áldozatkészséggel gondoskodik az iskolákról és a törvény megparancsolja, hogy csak elemi iskolát végzett fiú állhat be inasnak. Aztán a rang- és rendkülönbség is, mely 40 év előtt még oly buján virított nálunk, most már végkép elhervadt, manapság még a legszegényebb, földhöz ragadt szántóvető ember fia is oly állásra kíizdheti fel magát, melyre azelőtt csak nemes ember juthatott; persze a megfelelő kiképzés elengedhetetlen. Fontolóra veendők ennélfogva a mi erre vonatkozó, igazán aranynyal felérő közmondásaink, mint ezek: „Ki nem halad, marad“ ; vagy: „Jóra fordítsd az időt, mert: az idő eljár.“ Olyan ez, mint akár a lőfegyverből kiröpitett golyó, soha többé vissza nem tér! Mit tegyünk tehát, hogy gyermekeinket, nemcsak a fiukat, de
