Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1887
5 pénél átalában tapasztalhatunk, akár a népesedés, akár az értelmi és erkölcsi fejlesztés előmozdítása tekintetéből megelégedve nem lehetünk, s minden eszközzel oda kell hatnunk, hogy a nevelésoktatás józan elvei a nagy közönség minden rétegében terjesztessenek s lehetőleg foganatosíttassanak. Ha tudunk intézkedni az iránt, hogy csizmadiamesterséget ne űzhessen, szatócsboltot ne nyithasson s a foghúzást se gyakorolhassa az, a ki ebbeli jártasságát igazolni nem képes: bizonyára fogunk módot és eszközt találni — s kell hogy találjunk — arra is, hogy a leendő apák és anyák a gyermekneveléshez szükséges ismereteket elsajátíthassák. Már Rousseau mondta, hogy a k i gyermeket nevelni nem tud, nincs joga arra, hogy családot alapíthasson! Jól tudjuk, hogy a neveléstani ismeretek közlése mindennemű iskolában nem lehetséges, mert hisz a növendékek egyikböl-másik- ból már oly korban lépnek ki, a midőn ily közlések elfogadására és megértésére még nem érettek. Ide tartoznak a népiskolák. Pedig nem szükséges bizonyítgatni, hogy épen a nép legalsó osztálya az, a melynek ily ne mii oktatásra a legnagyobb szüksége van. S van-e gondoskodva ennek kielégítéséről akár az ismétlő-iskola legfelsőbb osztályaiban, akár például a felnőttek számára rendezett külön tanfolyam vagy olvasókörök által? (Csak mellesleg említjük meg, hogy Svédországban e czélra a tanítók és lelkészek, bizonyos napokon, külön összejöveteleket, u. n. „szülői értekezleteket“ hívnak össze, a melyeken egy-egy neveléstani kérdés fölött a nép felfogásához mért alak- bon előadásokat s vitatkozásokat tartanak, mely utóbbiakban maguk a jelenlevő szülök is élénk részt vesznek. Hogy az ily gyűlések mily áldásos hatással vannak a gyermeknevelés józan irányú fejlesztésére, azt bizonyítgatni fölösleges. — Vájjon, ha valaki nálunk ilyesmit megkisérlene, nem lenne-e hasonló üdvös foganatja?) Neveléstani eszmék terjesztésére igen sokat tehetnének napilapjaink s egyéb, a nagy közönség szellemi táplálására szánt folyóirataink is. De mit tapasztalunk e részben? Nevelés-oktatástani szaklapjaink már eredetileg nem laikus kezekbe vannak szánva ; tán ennek tulajdoníthatjuk nagyrészt, hogy előfizetőik közt ilyenek nincsenek is. Heti folyóirataink s napilapjaink az okszerű barom tenyésztésről s állatvédőié mr ő 1 sűrűén értekeznek, s egy-egy idegrázó mozzanatokban gazdag gyilkossági s kivégzést esetről és holmi botrány-perekről napokon át czikkeznek ugyan: az embernevelés körébe vágó kérdések fejtegetésével azonban nem igen —
