Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1887
6 vagy csak nagyon is elvétve — foglalkoznak; s lia hébe-korba közölnek is tanügyi rovatot, az abban megjelenő czikkek nem a nagy közönség paedagogiai tájékozására szánvák, hanem legnagyobbrészt tanügy-politikai irányúak, vagy oly szakkérdések körül forognak, a melyek inkább szorosan vett tanügyi szaklapba illenének. — Sok hiányt pótolhatnának s valóban égető szükséget elégíthetnének ki a nép számára irt s annak műveltségi fokát és ízlését szem előtt tartó nevelés-oktatási könyvek, melyeknek mindekkoráig hiával vagyunk. Ismerünk ugyan több müvet, mely e czélnak akarna megfelelni; de majd mindegyik oly sarkalatos hibákban szenved, melyek annak a nép körében való elterjedését akadályozzák, sőt lehetetlenné teszik. E hibák : a nagy terjedelem, tudományos tárgyalási mód s mindenekfölött a szertelen drágaság. A különben gazdag és megbecsülhetetlen kincs, a mely az ily müvekben le van rakva, a nagy közönség számára hozzáférhetetlen s haszontalanul hevei', mint a garmadába gyűjtött arany a fösvény vasas-ládájában. Csodálható-e, ha ily viszonyok közt — megfelelő csatornák hiányában — a nevelési ismeretek a nagy közönség körébe ki nem szivároghatnak s termékenyítő hatást nem gyakorolhatnák ?! De hátra van még egy forrás, a mely első sorban volna arra hivatva, hogy ily irányban buzogva, a tapasztalt hiányokat kiegészíteni s pótolni igyekezzék : ez az i s k o 1 a, jobban mondva a tanító. Való igaz, hogy a jelzett irányban senki több jót nem tehet, mint a szakmájában képzett s hivatásáért lelkesedni tudó tanító. Ámde az ö hatásának lehetősége is a körülményektől függ, s — fájdalom! — e körülmények, különösen nagy városban, úgyszólván elháríthatatlan akadályokat gördítenek útjába. Vizsgáljuk ezeket kissé közelebbről! Az első, a mi leginkább szemünkbe ötlik, a személyes érintkezés hiánya, vagy legalább is korlátozottsága a szülők és a tanító között. Ki ne tudná saját tapasztalásából, hogy akár társadalmi, akár üzleti érintkezéseink közt minden tekintetben azok a leghatásosabbak, a melyeket személyes találkozás és gondolatcsere által végezhetünk. Ha a szülők és tanítók csak egy rövid negyedóráig is köz- vetetleniil érintkezhetnek s a gyermekek természete, magaviseleté s előhaladása iránti tapasztalataikat s észrevételeiket egymással szemtől-szemben kicserélhetik: ennek sokkal mélyebb jelentősége és haszna van, mint a még oly részletes írásbeli közléseknek, a melyeknek végzésére a tanító — minden gyermekre nézve — űzi-
