Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1938
17 a múzeum inkább arról ad képet, hogy milyen óriási volt a régi érc- és márványszobrászat gyártási üzeme e vidéken az ó-korban. Különösen áll ez a híres, nagyrészt a campaniai ércöntőkből származó ércszobrokra. Mégis a múzeum gazdagsága az antik görög művészet fejlődésének különböző koraira nyújt áttekintést, és még a másolatok is a művészi nagyság visszaverődő fényét mutatják. Az antik görög szobrászat fejlődésének idejét három korszakra szokás osztani. Az archaikus kor a régi időktől a perzsa háborúkig, Kr. e. 480-ig tart. A klasszikus korszak 323-ig, Nagy Sándor haláláig terjed. Első felének csúcspontját Myron, Pheidias és Polykleitos működése jelenti, a másodikét Skopas, Praxiteles és Lysippos munkássága. Nagy Sándor halála után a harmadik korban, melyet hellenismusnak neveznek, a görög művészet másodvirágzást él meg, hogy azután a hanyatlás korában tudós utánzatokban élje ki magát. Ezt a kort a római császárság kezdetéig számítják. A legrégibb időkből való műemléket nem találunk a múzeumban, de az archaikus kor ama idejéből, midőn a keleti hatások után a görög művészet megtanult önállóan járni, akad egy-kettő. Ilyen a naxosi Alxenor a VI. század második feléből való síremlékének némileg módosított másolata, a Kutyával játszó férfi. At. archaikus kor művészetének virágkorából való az érc Aegimi Férfifej Herculaneumból; a perzsa háborúkat megelőző évekből származik. Formái egyszerűek, de élesek, már tűnőben az archaikus mosoly. Jellemző a hajviselet csigavonalas mesterkéltsége. Ebbe a korba tartozik még a híres Tyrannoktonoi (zsarnokölők) csoportja, mely 500 körül keletkezett mű másolata. Ugyancsak ez időben készítette el Menaich- mos és Soidas Artemisnek arany-elefántcsont szobrát. Ennek a római korú másolata valószínűleg a katalógus Vadászó Artemis-e, melyet eleinte archaizáló szobornak tartottak. A műhamisítást pasitelismusnak nevezik a Kr. e. 1. században Rómában élt Pasitelesről, ki régi formákat utánzóit, átalakított, összeállított, „javított“, „modernizált“, ami már a kor hanyatlását jelzi. Erre példa többek között Orestes és Elektra csoportja Herculaneumból. A két alak eredetileg nem tartozott össze. Eredetijeik a klasszikus korból valók. Az argosi ércöntő iskola hatása nyilvánul meg az ó-kori klasszikus kor szobrászatában. Myron munkáiról nincs kópia a nápolyi múzeumban, de Polykleitos Doryphoros-a (dárdavívő ifjú) kitűnő márványmásolatban megvan. Ez volt évszázadokon át a kánon (minta szobor), míg Lysippos Apoxyomenosa fel nem váltotta. A Doryphorosban Polykleitos szakít a hagyományokkal és megteremti az élő emberi alakot. Az úgynevezett Farnesei Hera kolosszális szobrának értelmezése bizonytalan. Pheidias a művészettörténelem leghatalmasabb egyénisége. Dolgozott bronzzal, arannyal, elefántcsonttal, márvánnyal a szobrászatban és építészetben. Az ő iskolájából való a híres Alkamenes, kinek Kerti Aphrodite-ja jó másolatát láthatjuk Nápolyban, hasonlóképen Pyrrhosnak, egy másik tanítványnak tulajdonítják a Farnesei Athene-t. Ez csak 2^ méter magas és egyszerűbb, mint a mester chryselephantin szobra a Parthenonból, melynek típusa közismert. Gyűjteményünkben elég sok különböző típusú Athene példány van. Híres az Orpheus és Eurydike c. attikai stílű, márvány-dombormű, mely nagyon közel állhat az eredetihez. A mű egyszerű eszközökkel mély érzelmeket fejez ki. A dél-itáliai művészetre példa az 5. század második
