Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1938
6 meg van jutalmazva. A költészetnek azonban csak akkor van értéke, ha tiszta és őszinte. Ne vesd meg az őszinte dalt... Ne vesd meg, mert igénytelen, Kortól, divattól idegen, Divat eltűnik, kor halad, A szív öi'ökre szív marad. Jól ismeri a saját költői tehetségét, bántja, hogy lantján minden elhalkul : Oh, érzem, ajkam hangja gyarló, B lzengni mind, mi bennem él, Mi lelkemben gyorsszárnyú orkán, Dalomban lomharöptű szél. Családi verseiben igazi, meleg érzés lüktet. Áldja szüleit, akik példát adtak neki, „hogy életüknek erényben folytatása legyen az ő élete“, megható szavakkal emlékezik testvéreire, akik „úgy érzi, benne élnek és szeretnek“. Feleségéhez végtelenül gyengéd verseket ír hangsúlyozva a házastársi szeretet igazi értékét, mert tudja, hogy „boldogítóbb földi kincs, mely annyi áldást szórna, nincs, mint a hű hitves áldott kezei.“ Mikor élete alkonyán eléje mered a közeledő elválás pillanata, aggódva kérdi: Év év után száguld, rohan Üj új tűnő tavasszal, Minden perc közelebb ragad A sírhoz egy arasszal, Közéig, közéig a vég ... Mi lesz? Elhagyni őt, elveszteni Oh, melyik kínosabb? Feleségének 1923-ban bekövetkezett halálakor Vérző szívvel címmel egy egész ciklust ír a 84 éves költő. Minden sora teljes szellemi frisseségről tanúskodik. A kedveskedő, tréfás hang is családi költészetében szólal meg leggyakrabban és legtisztábban. A nagyobb család, az'iskola is sokszor megihlette. Láthatólag jól érezte magát az ifjúság körében. Mikor tanári pályájának búcsút mond, egy tréfáshangú, meleg költeményben mond istenhozzádot a tanulóknak. Jellemző rá, de azt hiszem, minden tanárra és minden tanítványra is az a költeménye, ahol elmondja, hogy tanítványaink bármennyire szeretnek is bennünket, az elválás utáni első években gyakran kerülnek el, vagy a találkozáskor elfordítják fejüket. Viszont néhány év múlva megint örömmel sietnek felénk: Ki elkerül, vagy meg sem ismer Léptét mosolygva követem, Boldog vagy, látom, hála Isten, Fájó seb nincs még a szíveden. Az üdvözlőre résztvevőén Tekint szemem, míg elhalad, Szegény! megsebzett már az élet, Megismered barátidat. Költői működése arra a félszázadra esik, mikor nemzetünk életében észrevehető volt a fejlődés, veszélytől nem kellett tartanunk, a technikai
