Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1938
7 haladás, az anyagi gyarapodás elkápráztatta a szemeket. Ez magyarázza meg Torkos László hazafias költeményeinek alaphangját is. Örömmel zengi: Hódít alant, fent a hon drága nyelve, Hű terjesztői sajtó, iskola ... Magyar szív, szellem, mint tűz árja terjed, Ármányon, gőgön győznek fegyveri... Bércről a völgybe, völgyből bérctetőre, Dübörgve, zúgva száz vonat vezet, Gőz, villám dörgi a jelszót: előre, Szomszéd határrá lett nyugat, kelet... Nem tesped a haza! Egészen más hangon és sokkal nagyobb erővel szólal meg hazafias költészete a háború alatt és az utána ránk szakadt megpróbáltatások idején. Addigi csendesebb hangját, gondos formáit, kiegyensúlyozott eszmevilágát erő, felindulás, formákat bontó érzelmi tartalom váltja fel. Még sírom szélén is az égi hatalmat esengve kérem, Csak addig, csak addig ne hívjon magához, Egy új kor hajnalát, pacsirta új dalát Míg, meg nem értem. Ne döntsön sírba a fájó tudat: Kimúlni megtört reménnyel, Egy sugarat, csak egy sugarat, Mielőtt elnyel az éjjel! A jó Isten végtelen kegyelme megengedte neki, hogy megérhette ennek a sugárnak a fellobbauását is, a nemzeti ünnepen pedig már a második sugár fénye esett kihúnyt szemére. Moralizáló, bölcselkedő hajlama gyakran megnyilatkozik. Meggyőződéssel hirdeti, hogy a szív hit nélkül nem tudná elviselni a reáomló földi kínt, bilincsbe zárt élő halott a szív, mely nem szeret, jó tettért fizessünk jóval, de magunk ne számítsunk hálára, tiszteljük a múltat, de ne vessük meg a jelent, tiszteljük a halottakat, de ne feledkezzünk meg az élőkről. Ne játsszunk nagy szavakkal. Mennyi életbölcseség van a következő soraiban: Gyenge voltál, megbotoltál, Kelj fel, folytasd utadat, De töröld le jól a szennyet, Mely estedben rádtapadt. Egy pillanat porszemétől Megtisztulni könnyű még, Évek szennyét letörölni Egész élet nem elég. A lázongó szívet Isten dicséretére búzdítja. Mély megnyugvással hirdeti, hogy „búból, örömből, kínból, gyönyörből a rész kijut mindenkinek. Ki tud szeretni, hinni, tűrni, nem döntik meg a habok, szelek.“ Ne kérj az égtől földi kincset, Való kincsnek csak azt tekintsed. Mit el nem pusztít rozsda, moly, Tűrj, higgy, szeress, ne káromolj.
