Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1936

30 Üdvözöltük dr. Yietorisz József c. főigazgató urat, iskolánk egykori tanítványát, mint a Kisfaludy-Társaság újonnan meg­választott tagját. Dr. Kubacska András arcképe. Volt növendékeink egyesülete megfestette a múlt tanév végén nyugalomba vonult kedves kar­társunk arcképét. A jól sikerült kép Sárkány Gyula festőművész alkotása. Változások a tanári testületiben. Két érdemes kartásunk, dr. Kubacska András és Kovács János az előző tanév végén nyuga­lomba vonult. Munkásságukat Értesítőnk elején méltatjuk. Dr. Ku­bacska András tanszékére földrajz—természetrajz szaktárgyakkal a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a fenntartó egyház aján­latára dr. Sárkány Sándor budapesti egyetemi tanársegédet nevezte ki helyettes tanárrá ; Kovács János magyar és latin nyelvi tan­székére pedig a fenntartó egyház dr. Csipkay Sándor oki. közép­iskolai tanárt választotta meg helyettes tanári minőségben. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr betöltötte továbbá a dr. Fest Sándor egyet, magántanár, báró Eötvös-kollégiumi tanár lemondásával még az előző tanév elején megüresedett angol és német nyelvi tanszéket, s kinevezte a fenntartó egyház javas­latára helyettes tanárként Endrődi Frigyes oki. középiskolai tanárt. A fenntartó egyház két helyettes kartársunkat rendes tanárrá választotta s ennek alapján a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr is előző szolgálataik figyelembevételével dr. Vermes Miklóst 1931 szept. 1-vel, dr. Sólyom Jenőt pedig 1935 szept. 1-vel kezdő­dően rendes tanároknak ismerte el. A tanári kar egészségi állapota a tanév folyamán kielégítő volt, csupán az igazgató volt kénytelen a tavasz folyamán hosszúra nyúlt és később kórházi ápolást is igénylő betegsége miatt az iskolai munkából kikapcsolódni. Távolléte alatt az igazgatói teen­dőket Renner János igazgatóhelyettes látta el önfeláldozó buzga­lommal és teljes hozzáértéssel. Az igazgató óráit a VIII. osztályban dr. Jánossy István, a VII. osztályban Kazár József vette át. Emiatt a IIIB o. történelmet dr. Jánossy István helyett dr. Csipkay Sándor tanította. Dr. Fest Sándor egyetemi magántanár, Eötvös-kollégiumi tanár •ez évben is nagy áldozatkészséggel vállalta az angol nyelv tanítását a VIII. osztályban. Minthogy nagy elfoglaltsága miatt legnagyobb sajnálatunkra a jövő tanévben már nem számíthatunk Fest tanár úr közreműködésére,^ helyen is hálás köszönettel emlékezünk meg arról az értékes munkáról, amelyet az angol nyelv tanítása, mód­szerének kifejlesztése körül iskolánkban egy évig mint rendes tanár, s azután két évig mint óraadó tanár fáradhatatlan buzgósággal végzett. Nagy tudását, gazdag tapasztalatait arra használta fel,

Next

/
Oldalképek
Tartalom