Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1935
5 Egyéni önállósága és kiváló szaktudása, merész újításokra is rávezette : már első tanári éveiben megérlelődött benne az a meggyőződés, hogy az infinitezimális számítás elemeinek a középiskolában való tanítása egyrészt az általános műveltség, másrészt a természettudományokban való alkalmazás szempontjából nélkülözhetetlen. Csakhamar megnyerte tervének iskolánknak néhány éve elhunyt nagynevű matematikusát, Rátz Lászlót s már kb. 30 évvel ezelőtt a felsőbb hatóság beleegyezésével a differenciál- és integrálszámítás elemeinek tanítását iskolánkban próbaképpen bevezették. Akkoriban csupán egy-két helyen folyt ilyen irányú kísérletezés, ma tantervűnk írja elő annak tanítását és pedig olyan szellemben, ahogyan Rátz László és Mikola Sándor iskolánkban már akkor tanították és ahogyan „Az infinitezimáMs számítások elemei a középiskoláiban” címen 1910-ben, majd pedig bővített kiadásban „A függvények és az infinitezimális számítások elemei” címen 1914-ben megjelent kitűnő könyvükben összeállították. Mikola Sándor ezen a téren úttörő munkát végzett. Különösen abban van nagy érdeme, hogy az infinitezimális számítás tanítását egészen szemléletes alapra fektette, mellőzvén a tisztán logikai értékű részletező fejtegetéseket. Másik fontos úttörő munkája a fizikai tanulói gyakorlatok bevezetése volt. Amikor tanári működését megkezdte, már eléggé el volt terjedve a természettudományok tanításában a szemléltetés, a kísérletezés. Mikola Sándor olyan mértékben tette meg ezt, ahogyan kevesen tették meg abban az időben. Nem elégedett meg azonban a rendes órákon a tanár által bemutatott kísérletekkel; külföldi tapasztalatai alapján meggyőződésévé vált, hogy az a kísérlet a legértékesebb, amit maga a tanuló végez el. Erre pedig a mi nagylétszámú osztályaink mellett a külön csoportokra osztott délutáni gyakorlatokat tartotta legalkalmasabbnak. Így alakultak ki 1907 óta fokozatosan a fizikai tanulói gyakorlatok. E gyakorlatokat Mikola Sándor az egész osztályra kiterjedő munkáltató tanítás szellemében szervezte meg; arra törekedett, hogy lehetőleg mindenki résztvegyen azokban s tárgyuk szorosan kapcsolódjék a rendes órák anyagához. A tanulók gyakorlatát, mihelyt lehetett, közös munkájúvá tette; ehhez azonban sok eszközre volt szükség. A fizikai szertárnak 1904-től kezdve igazgatóvá történt megválasztásáig őre volt. Fejlesztésén állandóan fáradozott; a fenntartó egyház hozzájárulásán kívül sokszor vette igénybe az iskola jótevőinek, barátainak s hálás volt növendékeinek áldozatkészségét. Mindez azonban kevés lett volna ahhoz, hogy a tanulói gyakorlatokhoz szükséges felszerelést kellő számú példányban beszerezze. A kérdést úgy oldotta meg, hogy a készülékek jó részét saját keze munkájával állította elő. Sok eszközt készített el kiváló ügyességgel az előadási kísérletezés céljára is, úgyhogy fizikai szertárunk állományának tetemes része Mikola Sándor kezének munkája. Az
