Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1935

15 KÉLER NAPÓLEON. Iskolánknak egyik nagylelkű jótevőjéről akarok megemlé­kezni, akit személyesen ismertem, mert fiait tanítottam s láttam buzgó munkásságát az egyházi életben. De be kell vallanom, hogy lelkületét tulajdonképen nem ismertem, csak most, halála után ti­zenhét év távlatában kezdem őt valóban bensejében is megismerni; csak most, midőn magán- és nyilvános élete adatait kezdtem össze­szedegetni, most nőtt meg előttem hatalmas, férfias alakja s nemes cselekedetei most világítják meg zárkózott jelleme fennkölt tulaj­donságait, Kéler Napóleon előkelő szepesi családból származott, mely a tizenhetedik század elején kapott nemességet. Atyja Kéler Sándor, jónevű pesti ügyvéd volt, kinek korai halála után neki kellett ma­gának megküzdenie az élet feladataival. Két nővére volt és egy öccse, a nálánál tizenhét évvel fiatalabb Zoltán, kinek nevelését ő irányította. Házasságát Isten kilenc gyermekkel áldotta meg, öt fiúval és négy leánnyal. Piai előkelő helyet foglalnak el a társadalom külön­böző mezején, leányai kiváló férfiak feleségei lettek. Ye.jei közül egyet legyen szabad megemlítenem D. Kovács Sándort, a Dunán- inneni kerület köztiszteletben' és közszeretetben álló püspökét. Ugyanennek a kerületnek volt felügyelője előbb öccse Dr. Kéler Zoltán. Gyermekeit nagy gonddal és aggódó pontossággal neveltette. Vagyonos ember lévén, a tanulás minden eszközét megszerezte ne­kik, hogy testi-lelki fejlődésüket minden irányban előmozdítsa. Tanítóikkal és tanáraikkal állandó érintkezésben volt s ezáltal jól ismerte az iskola anyagi és szellemi állapotát. Ha rossz volt a tan­terem padlója, ő újat készíttetett, ha hiány volt a felszerelésben, zsebébe nyúlt és megvette a szükséges taneszközöket. Ő maga az Eötvös reáliskolát végezte 1863-ban, majd a Jó­zsef műegyetemet, hol két oklevelet is szerzett: mérnökit és épí­tészmérnökit. Egész életén végig vonult a vallásosság ápolása és az egyház- hoz-iskolához való ragaszkodás. Nyári üdülés céljából gyermekei kedvéért a kies fekvésű Tatatóvárosban szerzett házat, majd később Budán a Szemlőhegyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom