Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1928
menyekben és külön is (Budapest, 1928). Szótörténeti adatokat közölt a Magyar Nyelvben, nyelvtudományi és irodalomtörténeti munkákról szóló ismertetéseket a Protestáns Szemlében és a Prot. Tanügyi Szemlében. Mikola Sándor az Orsz. Közoktatási Tanács megbízásából összeállította a középiskolai tanári könyvtárak részére ajánlott fizikai művek jegyzékét és a középiskolai fizikai szertárak felszerelésének jegyzékét. Megjelent tőle: „A vendség múltja és jelene“ című Jumyv (Budapest, Kókai Lajos bizománya), írt a „Nagy- Mayarország“ és a „Magyar Külpolitika“ c. folyóiratokba. A budapesti m. kir. középiskolai tanárképzőintézet igazgatótanácsának megbízásából előadásokat tartott és laboratóriumi gyakorlatokat vezetett a tanárjelöltek és a szünidei tanfolyam hallgatói részére. Oppel Imre kiállított a Műcsarnokban. Megfestette az intézet nagy jótevőjének, Kéler Napóleonnak arcképét. A fasori templomi evang. énekkar karmestere volt. Remport Elek dr. verseket írt a Pásztortüzbe, Evang. Családi Lapba és a Kemenesalja c. hetilapba. Szolár Ferenc dr. a békéscsabai cserkészek kemencei táborozásáról írt a Békésmegyei Közlönybe, jelen értesítőbe pedig dr. Tóth Kálmánról megemlékezést. Dr. Bexheft Ármin Az iskola egészségügye című fejezetet írta az Orvosi Könyvkiadó Társ. kiadásában megjelenő Közegészségtanba. Az iskolás gyermekek szociálhigiénéje c. fejezetet az Orv. Könyvkiadó Társ. kiadásában megjelenő Társadalmi Egészségtanba. Emlékiratot dolgozott ki az Orsz. Közegészségügyi Egyes. Iskolaorvosi és Egészségtanári Szakbizottságának megbízásából a tanítóképzőintézeti orvosok helyzetének rendezése tárgyában. A gyermekek ragályos betegségeiről értekezett a Család és Gyermek c. folyóiratban. Könyvismertetéseket írt a Magyar Asszony c. folyóiratba. Az egészségtan tanítását referálta az 1928 július havában tartott III. orsz. Tanügyi Kongresszuson. A kongresszus Iskolaegészségügyi Szakosztályának alelnöke volt. Részt- vett a Közigazgatása Tanács természetrajzi, és ugyanennek az egészségtani albizottságának tárgyalásain a leányközépiskolák tantervi utasításainak tárgyalásában. Az egészségtani Utasításokat megírta. Véleményt adott a Testnevelési Tanácsnak iskolapadok tárgyában. Az iskolahigiénét előadta a Tiszti Orvosi Tanfolyamon. Az egészségtani ismeretek tanításának anyagát és módszerét előadta a Pestmegyei Népművelési Bizottság által 1928 nyarán Cinkolán, Keszthelyen és Szentendrén tartott Népművelési Elő' adóképző Tanfolyamokon. A fertőző betegségekről előadássorozatot tartott az Erzsébet Népakadémián. Több előadást tartott, úgy a fővárosban, mint vidéken is, részint a Szabad Lyceum, részint a Vörös Kereszt, részint a Pestmegyei Népművelési Bizottság megbízásából különböző egészségügyi kérdésekről (Vérrokonok házassága. A légy, mint fertőzések közvetítője. Az idegrendszer és 55