Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1928
ápolása. Babona és kuruzslás. Az egészséges lakás. A meghűlésről slb.). A Népjóléti és Munkaügyi Miniszter úr az Országos Vi lágitástechnikai Bizottságba delegálta az iskolaegészségügyi nézőpontok szemmeltartása és érvényrejuttatása céljából. Y. Tananyag. Az I.-—V. osztályokban az új, a VI.-—VIII. osztályokban pedig a régi állami tanterv szerint haladtunk és az ezekben előírt tananyagot mindenütt elvégeztük, azonban a német nyelv, a matematika, a fizika és a természetrajz tanítását az alább ismertetett módon kibővítettük és az I—IV. osztályokban éneket is tanítottunk. 1. A német nyelv tanítása. Iskolafenntartó hatóságunk határozata szerint miniszteri jóváhagyással a német nyelvet már az első osztályban is tanítottuk heti 2 órában. Azok az első osztálybeli tanulók, akik az év végén német nyelvből elégtelen osztályzatot kaptak, kötelesek e tárgyból javító vizsgát tenni, ha tanulmányaikat a mi iskolánkban akarják folytatni. Ha a javító vizsgán is elégtelen osztályzatot nyernek, a második osztályba való felvételük az igazgató elhatározására van bízva. 2. A matematika tanítása. Ámbár a VI.—VIII. osztályokban általában a régi tantervben előírt tananyagot tanítottuk, mégis a matematika tanításában, miként azt már 25 év óta tesszük, bevezettük a függvény és az infmitezimális számítások alapfogalmait, lényegében úgy, miként azt az 1924. évi új állami tanterv előírja. 3. A fizikai gyakorlatok. A fizika tanítását az idén is tanulói laboratóriumi gyakorlatokkal kapcsoltuk össze, ahogyan azt 20 év óta tesszük. E gyakorlatok ugyan nem kötelezők (miként azt az új állami tanterv előírja) azonban az idén is, miként az előző években, csekély kivétellel valamennyi VII. és VIII. osztálybeli tanuló részt vett bennük. Intézetünk e célra megfelelő eszközökkel fel van szerelve, úgyhogy egy-egy osztály tanulói két csoportban hetenként másfél óráig valamennyien ugyanazon a problémán azonos eszközökkel dolgozhatnak. E tanfolyamok vezetéséért a tanárok az iskolafentartótöl kapnak díjazást, a tanulóktól beszedett összeget (félévenként és tanulónként 8 P-t) az elhasznált anyagszerekre; törött eszközök pótlására, javítására és új eszközök beszerzésére fordítottuk. A VII. osztály fizikai gyakorlatait Faluba György vezette és a következő problémákat tárgyalta. Sebességmeghatározás (zárt folyadékoszlopban buborék mozgásának megfigyelése). Térfogatmérés. Logarléc használata. Erők összetevése. Szilárd testek 56