Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1922
11 A Góbi-korszak kiváló tanára volt Tolnai Vilmos (1897— 1906), a nagy nyelvész és irodalomtörténetíró, a csodálatos üde- ségü tanár, aki szinte elvarázsolja hallgatói lelkét s magával ragadja az ideálok tisztább magasába. Tőlünk távozott főiskolai tanszékére. Ráth Arnold (1876—1920) működésének középső szakasza esik a Góbi idejébe. Ez a márványkeménységű, de egyúttal márványtisztaságú lélek a kötelesség embere volt tanítványaival de egyúttal önmagával szemben is, emellett a legmélyebb, bár sokszor szinte rejtegetett szeretet hatotta át tanártársai, tanítványai és iskolája iránt. Mint fizikai szaktudós, a Természettudományi Társulat könyvtárosa, a hazai tornaügy egyik előmozdítója, nagyhatású működést fejtett ki. Zárjuk be a sort a kedves, feledhetetlen emlékű Weber Rudolffal (1870—1910). Ez a nemes férfiú eleven példája volt annak, hogyan lehet egyesíteni a németnyelvű szülőföld rajongó kedvelését, a német irodalmi nyelv és a cipszer-dialektus írói és költői művészetét a legtisztább magyar hazaszeretettel. Áldott jó ember volt. Rá is elmondhatjuk, amit Petőfi Wéber nagy földijére, Hunfalvy Pálra mondott: „A tanítványaitól általánosan szeretett professzor“. Ö már nyugszik a sírban. Milyen jókor halt meg; nem kellett látnia, hogy édes, jó Szepességében idegen lett az úr. Hisz ma olyan időket élünk, amikor elmondhatjuk: „az élők megirígy- lik a holtak sorsát.“ Eljutottam tehát a mai tanárnemzedékig, melynek magam is egyik legigénytelenebb tagja vagyok. Itt el kell némulnom. Ha működésünkben valami dicsérni való akadna, „dicsérje meg azt a kívül való világ“. Ha munkánknak eredménye volna, szóljon az mi helyettünk. Inkább még egyszer visszafordulok azokhoz, akik meghaltak, de mégis élnek, élnek a hagyományos szellemnél fogva, melyet megteremtettek, munkájuk eredményével, amely el nem múlandó értékű, élnek a hálás tanítványok és utódok lelkében. Ügy érzem, mintha hallanám, amit Meyer Konrád, a nagy svájci költő ír a „Chor der Toten“-ben, a megholtak karénekét. Azt mondják nekünk: arassatok a mezőn, amelyen mi vetettünk, járjatok az úton, melyet mi, holtak tapostunk nektek, mi, az igazi, „Grande Armée“, a világ legnagyobb hadserege. Hallgassuk, amit mondanak, kövessük a példát, amit mutattak. Dr Szigethy Lajos.
