Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1922
II. TANÉVMEGNYITÓ BESZÉD. Mélyen tisztelt Vendégeink! Kedves Ifjúság! Összejövetelünk első napja ünnep legyen! Legyen a viszontlátás örömének ünnepe, hogy tanárok és tanulók Isten kegyelméből újra összejöhettek, hogy újból megkezdjék nemes munkájukat: a tanítást és a tanulást. Az elmúlt világháború viszontagságos eseményei az örömnek vagy a fájdalomnak érzelmeit szólaltatták meg ezelőtt évmegnyitó ünnepélyünkön; mostani első összejövetelünk az örömnek napja, melyet bearanyoz a messze múltból reánk sugárzó fény, amely idevilágít a távolból, mint viharvert hajósoknak a világítótorony biztató fénykévéje. A magyar nemzet világítótornya az, akire ez alkalommal visszaemlékszünk; akire visszagondolunk, az Petőfi Sándor, aki 1823. január 1-én született és az ő születésének százéves ünneplésére készül a mostani bús békében a magyar nemzet. Szálljunk vissza a régi, elmúlt időkbe; lapozzunk vissza iskolánk évkönyveiben, mert úgyis forgatnunk kell ezeket, minthogy a jövő évben ünnepli főgimnáziumunk is fennállásának százéves- jubileumát. Régi anyakönyveinkből a következőket tudjuk: 1833. augusztus 27-én három kis fiút írtak be a mi iskolánkba : a Szabadszállásról való 10 éves Petrovits Alexandert és egy évvel fiatalabb öcssét, Stephanust, valamint a Kecskemétről való 11 éves Szurmai Sámuelt. Petrovits Alexandert német szóra hozta az atyja iskolánkba, mert iskolánk akkor trilinguis. háromnyelvű volt, három nyelven folyt benne a tanítás: németül, latinul és magyarul. Ki volt ez a Petrovits Alexander? Ez a Petrovits Alexander volt az a kis fiú, akinek terve füstbe ment; mert, mint kis diák, mikor vakációra hazautazott, az ő édesanyjára gondolt s az egész úton azon. gondolkozott, hogy először is micsoda kedveset, szépet fog mondani neki. S midőn otthon a kis szobába toppant, röpült feléje anyja s ő csüggött ajkán szótlanul, mint a gyümölcs a fán. Ez a Petrovits Alexander volt az, aki később szemrehányást tett apjának, hogy minek is taníttatta. Később ugyanis egy szép versében azt írta, hogy jobb lett volna, ha apja az eke mellett hagyta volna és nem fogta volna tanulásra, könyvforgatásra: „Mert
