Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1913
16 szükséges projekciókat végzi s azok alapján ellentmondás nélküli, egységes rendszert létesít. A fogalomnak legalább is két tényezőből kell állania, egy centrális és egy accesorius jelentésből, egy alaptényezőből (genus proximum) és egy társtényezőből (differentia specifica). A jelentések természetéből, rendszeréből következik, hogy az első tényező az alaprétegből kerül ki, s ezt az alapvonást korlátolja az ideális vagy érzéki rétegből vett másik tényező. Alkotó elemeik szerint lehetnek a fogalmak egyszerű vagy különnemű jelentések nyalábjai, aszerint, hogy az intenció az én alanyi vagy tárgyi oldala felé irányúi. Az egynemű jelentő csomók nemcsak, hogy merően alanyi szálakból fonódnak, de ugyanazon alaptényezőből is erednek. A téralakok, a számok, az azonosság, okiság, mind egy funkciónak determinációi, bennük az én a saját reakcióit foglalja össze szintézisbe. E kapcsolatok a szellem természetében gyökerezvén, szükségképen előállók s ezért az a priori szintétikus Ítéletek rajtuk alapulnak. A különnemű komplex jelentésekben az én és a tárgy, vagy a tárgy részei szövődnek össze. Ahol saját intenciójuk alapján állanak össze a tárgyjelentések, ott természetes jelentések, viszont ahol az én közvetítésével, ott mesterséges jelentések keletkeznek. Az előbbiek a természeti tárgyak, az utóbbiak a technikai alkotások fogalmai. Arra a kérdésre, hogy miért és miképen kapcsolódnak a fogalmak egymással, inkább a lélektani elemzés adja a feleletet. S e kérdés fejtegetése már átvezet az elrendezés tanához. Kétféle kapcsolás lehet a lélektani fogalmak között. Ha részben közös tényezőkből alakultak, akkor a foglaltság viszonyában állanak, amely lehet aláfoglaltság (determináció), ha a régi fogalommal, mint önálló alaptényezővel, egy új tényező kapcsolódott, és lehet melléfoglaltság, ha ugyanazon alaptényező más-más tényezővel kapcsolódott (koordináció). Ha pedig tartalmi tekintetben kizárólagos fogalmak és tényezők kapcsolódnak egymással, akkor a fűzöttség (kopu- láció) viszonya áll elő, mely a cél- vagy okszerűségen alapul. A célszerűség viszonya nem egyéb, mint a fogalmak tartalmának ösztöneinkre és az egész öntétre való vonatkozása. Minél fejlettebb a jelentések azon kapcsolata, mely az öntudat elé kerül, annál több ösztön hiányának pótlására alkalmas. Ha a jelentő ösztön működésében fönnakadás áll be, akkor az öntudat is szenved azalatt, s mivel a kötöttség a jelentések hiányos kapcsolatából ered, az öntudat keresi a jelentést, mely a hiányt pótolja és csak e hiánypótló jelentés bekapcsolása folytán keletkezett új jelentő egységben nyugszik meg. A fogalmak céljelentése a hiánypótló képességükben rejlik, avval
