Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1913
17 segítik elő a szellem önfenntartását s viszont az öntudat a hiány és kielégedés törvénye alapján létesít kapcsolatokat a fogalmak között. S ugyané lelki törvényre vezethető vissza az oki fűzöttség is. Az öntudat működésében valami változás állott be, azt egy képre viszi át, a képről külső tárgyra, s a külső tárgyról valamely erőre, amelyet oknak nevezünk. Az oki összefüggés motívuma mindamellett nem a tárgyakban van, hanem a tudatban. A lelki folyamatban mellékes az, hogy a valóságnak megfelel-e azok állítása, egyre megy, hogy a fa kidöntését Thor kalapácsának, Zeus villámának vagy a favágó baltájának tulajdonítja-e az okkereső; a fogalmak kapcsolata fönnáll mindaddig, míg az öntudat a hiánya ellen kielégedését találja benne. A mitológiai mesék vaskos antropomorfizmusa szimbolikus formában mély igazságot fejez ki: végső magyarázó elv mindenütt az emberi szellem közvetlenül ismeretes funkciói, iftelyekkel az egész világot minden tevékenységében átértjük. Az okviszony megállapodott, ha a tárgyi kép helyébe az én reakcióját tettük. Az ítélet két jelentés viszonyának helybenhagyása. A helybenhagyáson van a hangsúly, az ítéletben az a lényeges; a képek kapcsolatán túl szükséges az öntudat hozzájárulása, hogy ítélet előálljon. A kapcsolatokból hiányzik éppen az analitikai vonás, az ítélet két tagjának elkülönítése, más szóval az én közbelépése, mely a részek összeolvadását megakasztja, mikor egyidőben összetartozásukat elismeri. «A piros rózsa» képkapcsolat, «a rózsa piros» Ítélet; a tartartalom ugyanaz mind a kettőben, de más a részek viszonya: az ítéletben új elem az összetartozás megállapítása, a kapocs (copula), melyet akkor is beleértünk, ha szóval nincs kifejezve. Minden ítéletnek azonos alkata van annyiban, hogy két viszonytagból, nyelvtanilag kifejezve alanyból és állítmányból áll (S és P), s a harmadik a kapocs; azaz van egy jelentő komplexum s egy elrendezési funkció. Ez utóbbi, az állítás, minden ítélet jellemző mozzanata. Változatosság az állítás módjában nem az ítélet természetéből ered, hanem a lélektani körülményekből. Feltétlen, feltételes, szétválasztó, óhajtó, kétkedő formák grammatikai külsőségek, vagy lélektani változatok, de nem logikai külömbsógek. Az ítéletnek érzéshez, akaráshoz semmi köze, értelmi aktus az, intellektuális természetű. Az ítélet értékességét sem lehet a lélektani fölfogással magyarázni, mert ítélünk értékes és értéktelen fölött egyaránt, az állítás közönyös a dolog értéke iránt. Az állítás önmagában értékes, egyetlen s legnagyobb érték e világon az intelligencia. Hiszen a helybenhagyás éppen az, amit igazságnak nevezünk. Az ítélés processzusa, beleértve azon mozzanatokat is, melyek Értesítő 191S-Í91Í. évről.
