Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1913
14 vagy szubjektív jelentés között, csakhogy az előbbi, amely mint tiszta idealitás metafizikai jelentésnek is mondható, az emberi értelemnek csak szubjectiv formában megközelíthető, ismeretünk csak a relativ, logikai jelentésre vonatkozhatik. Alany és tárgy, forma és anyag között kölcsönös feszülés áll elő. Minden jelentésben vannak szálak, amelyek az én felé húzódnak, a mi világunk csomópontja felé s viszont az én, miközben önfenntartásból a tárgyat elhárítja, egyszersmind feléje is fordul. Ezt a vonatkozást hol deixisnek, hol intenciónak nevezi Böhm s körülményesen magyarázza, mert nagy jelentőséget tulajdonít neki az ismeretelméletben. Az ismerő alany és ismereti tárgy között fennálló intenció adja a fundáció fogalmát, mely annak a kifejezése, hogy az ismerés két tényezője egymás nélkül nem lehet el, hogy egyik a másikon alapszik s egy felső egységben, az énegészben egyesül. Összekötő kapocs közöttük az intencionális aktus. Ez egység és a szemlélő öntudat közötti viszony az intenciónak egy új nemét adja s hasonlóképen a tárgyjelentések között észrevehető deiktikus szálak. Az utóbbiak a legváltozatosabbak. Elválasztó intenció lehet két jelentés, például hallás és látás között, amely a mechanikus ellenszegülés egy neme. A kapcsoló intenció fogalma viszont az identitás mindenütt azonos voltából ered, de a disztinkció fogalmából is magyarázható, mert egymástól csak az választható el, ami kapcsolva volt. A szellemiség mindenütt azonos, az elválasztás folytán csak determinálódik. Ilyképen az intenciónak ez a faja s általában is az intenció, nem lélektani, hanem logikai tény, amit nem szabad szem elől téveszteni. Böhm értelmezésében az intenció jelenti a lélek ráfordulását a tárgyra, az ismerő aktus formai mozzanatát, s terjed inkább centripetális irányban a tárgyról az alany felé, melyből minden értelem fakad. Csak a valóság egyik oldalát fejezi ki, az önállítást, a jelentés, tartalmára pedig marad a funkció vagy tényező fogalma, A jelentések rendszere úgy alakul majd, amilyen fejlődési fokokon halad át megvalósulásáig az én. A rendszer élére azok a jelentések kerülnek, melyek az én nélkülözhetlen életfunkciói s minden további alakuláshoz alapul szolgálnak. Mintegy rétegekben helyezkednek el a jelentések s nagyjából három főcsoportot lehet megkülönböztetni. Az alapréteget teszik az egyszerű funkciók vagy kategóriák, az én összeállításának mozzanatai. Tartalmilag ide számíthatók az öntudat, az érzés, szemlélés, megértés, maga a jelentés; formailag a szőkébb értelemben vett kategóriák, az ok, tér, idő, azonosság és külömbözés. S ez alanyi jelentések mellett ugyancsak az alapréteghez számíthatók a tárgyjelentések, a lélektani folyamatok, melyeket minden irányban intencionális szálak szőnek át. A fogalmi vagy ideális réteget alkotják az egyszerű jeléntések komplexumai, vagyis a fogalmak. Tartalmilag vagy
