Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1913
IB életében általa derül ki, s e tulajdonsága révén háttere és mintegy tartalmi kivonata mindannak, ami nemén, úgy hogy benne kapjuk a világ ideális mását. Az öntudat előtt a jelentő, mint minden más ösztön, cselekvés alakjában jelentkezik, amely közvetlenül érthető, mivel az öntudat maga is lényegében cselekvés. Ez alapfogalommal felöleli valamennyi ösztön tevékenységét s a maga változásaihoz mérve a jelentő ösztönnek is kijelöli helyét a szellem alkatában. Böhm lélektani fejtegetései tehát arra az eredményre vezetnek, hogy a jelentés az ismereti tárgynak, a neménnek a lényege, «az öntét idealitása», formailag az alany és tárgy azonosulása, s az arról vett közvetlen értesülés. A megértés aktusának ismeretelméleti elemzése útján ugyanarra az eredményre jutottunk már, s e ponton vesszük fel újra a fonalat s folytatjuk a jelentés alkatának taglalását. A jelentés idealitásán pusztán annyit kell érteni, hogy az öntudat előtt kép formájában tűnik fel. Kép mindaz, ami az öntudattal szemben elhelyezkedik s kép a jelentés is addig, amíg az öntudat szembesítés útján megértette; csak azontúl jelentés. A «Vorstellen», «praesentatio» terminusok elhomályosítják magát az idealitást, s a tartalom mellőzésével a formát emelik ki, azt, ami Böhm terminológiájában szembesítés. A kifejezések szabatos megválasztása és elhatárolása elejét veszi sok zavarnak és félreértésnek. Tárgytalan például Böhm felfogása szerint az a vita, hogy kép nélkül lehetséges-e jelentés (Bedeutung ohne Vorstellung). Maga a szembesítés már képre vonatkozik s tartalom nélküli üres «Vorstellung» lehetetlen értelmetlenség. Ha pedig a szembesítéssel megértettem a jelentést, akkor a kép tartalmát vette fel öntudatom, jelentés és kép tehát elválaszthattam Zavar csak akkor származik, ha feltesszük, hogy az érzéki képtől függetlenül keletkezett egy új jelentő kép, holott csak öntudatossá vált az, amit az ideális egység magába foglalt. Az öntudat nem adja, hanem csak befogadja a jelentést. Más kérdés megint, hogy ez egységnek van-e érzéki realitása. Ha ugyanis a tartalmát csak a logikai jelentések adják, akkor nincs, de ha érzéki jelentések is szövődtek belé, akkor az tőle el nem vitatható. De maga az érzéki tárgy sem mindenkor tényleges, így a művész ideálja, a képzelet sok más teremtménye (kentaur, szfinx) sem az. Mindez nem a létezés, hanem csak a tartalom klilömböző foka. Az a meghatározás, mely szerint «a jelentés megértett idealitás», már eleve felteszi a jelentésről, hogy a megértéshez hasonlóan két elemből áll, az egyik az ideális szellemiség, a másik a figyelő én. Az alany és tárgy, a forma és tartalom összeszövődése itt is első felétel, mert a megértés alanyi járuléka nélkül a jelentés nem gondolható. Tehetünk ugyan különbséget abszolút vagy objektív és relatív
