Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

38

555 Hosszú tekervényes, szörnyű barlang a lakása :

Eejtett útjaira erdei vad se talál.

Szádja fölött koponyák, s karok is lógnak kiszögezve És iszamós talaján villog az emberi csont.

Már indul hanyagul őrzött nyájával az ifjú,

580 S ím’ a lopott jószág tompa rekedt szava bőg.

«Értem a visszahivót» — mond — s nyomba követve a hangot Erdőn át tör a hős, most a gálád odúhoz.

Az meg sziklacsucsot rak gátul a szádj a elébe:

Húsz ökör is nehezen húzna el ekkora súlyt.

5«5 Vállaival nekidűl emez (állott rajtuk a menny is)

És iszonyút lódít rettenetes tömegén.

Hogy kilöké helyiből, rettentőt roppan az ég is,

Súlyától megreng és belehorpad a föld.

•Jobbjával hadonász Cácus — kezdvén a tusába —

570 Majd sziklát s tuskót egyre vadúl haj igái.

Nem használ semmit. Fordúl hát apja müvéhez:

Hörgő torkából most fene lángot okád.

Hogyha kifújja tüzét, — vélnéd a Typhon szele zúgott — Vagy rohanó sugarát Aetna kohója löké.

575 Bárohan Alkídes, a göcsös bunkót megemelve,

Három négy sujtást mér a fejére vele.

Osszerogy az, s vérrel elegyült füst tódul a torkán S ott vergődve tőré melle a puszta rögöt.

Erre bikái közfii Jupiter neked áldoza egyet. . .

580 S Évandert, s népét szint' odahívta a hős.

Majd oltárt épít. (öbeg oltáb ez ma minékünk,

S környezetének is az ökrök adák a nevét.)

lm közelít az idő — szólt Évandernek az anyja Hogy Héraklesszel már ez a föld betelik.

585 Boldog jós . . . Mert isteneinknek kedvesen élt, hát Janus hónapján most az övé ez a nap.

Január 26—31.

697 Harc tartá fiaink’ távol sok időn. Kiszorítá

Kard az ekét, szántó tulkot a bősz hadi mén.

Kis-kapa mind szünetelt, nagyból kopj át kalapáltak,

És a nagyásó-nak lapja sisakba borúit.

Istennek köszönet, s Tieidnek ... a gúzsba nyűgözve Ott vergődik a Harc, rajt’ a Ti sarkatok áll.

Hordjon igát a tulok, mag szántott földbe kerüljön :

704 Béke növeszti Cerest, Béke leánya Ceres.