Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912
21 H. Ovidius születése előtt három évvel (Kr. e. 4-6.) fejeződtek he, a ma Julián-naptárnak nevezett időszámítás munkálatai, miket Julius Caesar diktátor korában (Kr. e. 48.) rendelt el. Caesar korszakos reformját Yarro volumenjei (Kr. e. 47—46; De antiquitatibus rerum divinarum I—XYI.) adták — minden aprólékos részletét, az ünnepek rendjét, okát, szertartásaik módját bőven megmagyarázva — közforgalomba. Alighogy az óriási tekeresek megjelentek, hivatalos kivonatok és műkedvelő magyarázatok légiója hirdette a nagy műnek, Julius Caesar naptárának dicsőségét. Ezek, az ünnepek mithoszait magyarázó törekvések, melyek áradozva beszélték el az istenek nagy tetteit és apró intim viszonyait; kedvtelésre vagy jótevésre a földiek közé hozták a mennybelieket, a költőkre is egészen különleges hatást gyakoroltak. A görög költészet hanyatlása korának s az alexandriai tudós költők iskolájának ünnepelt költői — Parmeniscos, Eratosthenes, Asclepiades Tragilensis, Euhé- meros, mindenekfölött pedig Aratos és a calohisi Callimachos — minden régebbi tilalom és nemzeti féltékenykedés ellenére, rövidesen divatosakká lettek. Velük a teljesen görög műfaj, a keretes elégia végleg helyet foglalt a római irodalomnak eddig «nemzeti érzést lehelő, nemzeti daltól visz- hangos berkeiben». Kihallgatott volna a józan költőre (Hor. Ad Pison. 296.), Lukretiusra és száraz intelmére (De rerum natura V. 1200—): «Oh nyomorult ember, te, ki mindent égi erőknek Tudsz be, melyek — mondod — tele vannak a dühvei irántad . . . Mekkora bajt okozál mind nékünk, mind a szivednek, Még az utódaid is hogy’ fognak ezen keseregni !» Nála ifjabb kortársának, Catullusnak elégiái már megindultak hódító útjukra, szóval a mithikus rege és a történeti monda művészi egybeszövésének sikere már megnyitotta a zsilipet, mely aztán áradatként öntötte a görög mintára készült vallásos (sacralis) és állami (patrius) történeteket. Az eddig elhagyatott és elfeledett szentélyek, kőképek, templomok és romjaik, sziklák, ligetek, fák, utak, források, tengeröblök vissza vagy megkapták isteni származásukat; a szertartások minden aprólékos része, sőt a hozzájuk használt eszközök is történeti magyarázathoz j utottak; egyes kiváló családok, valamelyik istentől való eredete pedig sokféle bizonysághoz. A két nagy művészet- és irodalombarát, Corvinus Messala és a halhatatlan fogalommá vált Msecénas, ezt a divatot hamar és bölcsen felhasználták az épen véglegesen berendezkedett korlátlan hatalom, a császárság politikai, — ahogyan Augustus és barátai hirdették, —
