Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912
20 15 SO 35 40 45 S miattam nem mondod — ez bús szerepem, mit Be kell töltnöm — hogy a Pontuszban nincs semmid. Oh, bár más is volna . . . von’ barátibb vidék, Szebb, jobb helyre vinnél engem, aki Tiéd. Mert istentől függ ez . . . kérdd oh, istenidet, Kiket hő imával tisztel mindig szived. * Nehéz eldönteni, — bús tévedésemnek Tanúja vagy inkább, avagy segedelme. Jaj, dehogy kétkedem Benned, mikor esdve Újra kérlek, de ládd: gyorsul, ha eveznek A csónak is, bárha víz sodrán mehetnek. Köstellem, szégyellem, hogy mind egyet kérek . . . Ne fogja el szived’ mégse az utálat. Mit tegyek? Ki tudja fékezni a vágyat? Bocsásd meg hát nékem ezt a kis vétséget! Akarok —■ ládd — sokszor másról írni, s Írva Levelem szüntelen csak egy helyre téved . . . Akár sikeres lesz áldott segítséged, Akár e jégsarkon dönt a Párka sírba. Jóságodat soha nem feledem. Holtan,' Halóföldemben is zengem : Tiéd voltam. S mi az ég alatt él, mindenki meghallja Ha Múzsám túlszárnyal e vad gétanépen : Hogy már csak Te voltál üdvöm, reménységem . . . (Kinél parányibb súly, hajh nem kerül latba Nékem), ki meg Tiéd voltam élve s halva! * Pabius és Augustus halála után kettőzött erővel iparkodott a maga részéről is segítségére lenni barátai mentő kísérleteinek. Új reménye gyúlt Germanicus, a diadalmas cézár iránt, aki maga is költő s így a száműzöttben bizonyára méltatni fogja az otthon nemrég ünnepelt költőt, segíteni a római dicsőség szerencsétlen énekesét. Úgyis a múltnak élt immár, elővette hát a boldogabb időkben s épen a császári ház céljait lvrdető művét, a Naptárt (Fastorum lib. VI.) . . .
