Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1911
10 Nem sok példánk van, amelyre hivatkozhatunk s a legjellemzőbbekre már maguk a gyűjtők is rámutattak említett III. kötetükben; néhányat, talán kevésbé feltűnőt, magunk vettünk észre. Lehet némelyik hasonlóság nem meggyőző, nem okvetlenül kell, hogy mindenkit az Edda eme részeire emlékeztessen. Azonban arra példát nyújthat, hogy mennyi maradványa lehet a régi pogány hitnek minden nép költészetében. Nemcsak a költészet, hanem a mindennapi élet nyelve, a társalgás is sok kifejezésben őriz meg ilyen ősi elemeket s aki az ilyen kifejezést használja is, a legritkább esetben tudja, mit mond. Hogy csak egy igen ismert példára hivatkozzunk: a magyar «istennyila» szóban sokan nem ismerik fel ősi pogány hitünk késő maradványát. Mindenki a villámra, mennykőre gondol, pedig ez a mi hadakozó, harcias istenünkre, a magyarok istenére mutat, ki nyilával lelőtt a földre és ősi hitünk szerint ezzel büntetett hibáinkért. 2. A Grimm-mesék és a német hö'smonda. Az Edda az ősgermán mythologia legrégibb fenntartója, emellett azonban a hősmonda legősibb vonásait, legeredetibb formáját is az Edda-dalok őrizték meg. Ezen mondák közűi is nem egynek a hatását tapasztalhatjuk a Grimm-mesékben, vagy ha némelyiknél nem is lehet hatásról szó, annyi bizonyos, hogy e mesékben sok vonás emlékeztet a hősmondára. 1. Vó'lundr. Az Edda egyik legérdekesebb mondája a Völundr xól (Wieland) szóló monda.1 Ha benne Hephaistos germán megszemélyesítését nem is láthatjuk, annyi bizonyos, hogy alakjában a tűz istenének, ki a kovácsmesterségben kiváló, s az ötvösművész törpéknek az ügyességei egyesülnek. Vó'lundr, der Schmied, kiváló ötvös volt, híre messze földre eljutott. Gyönyörű gyűrűket tudott készíteni s ez ügyessége okozta nagy szerencsétlenségét. Ugyanis Nidudr király magának akarta megszerezni az[ ő művészetét; kapzsiságtól hajtatva elfogatta s az ő udvarában kellett Vőlundrnak dolgoznia a király számára. Elfogatása után kegyetlenül megcsonkították szegény Vőlundrt: térdidegeit elvágták, hogy meg ne szökhessen. Ezért ő állandóan bosszúra gondolt s csak a kedvező alkalmat várta tervének végrehajtására. Egyszer a király fiai jöttek hozzá s ő barátságot színlelve nyitotta fel kincses ládáját és mutogatta nekik kincseit. A kis fiúk belenéztek a ládába s mikor fejüket a fedél alá hajtották, Vőlundr a gyanútlan gyermekek fejére csapta a láda súlyos fedelét: így állott bosszút gyermekeiben a gonosz királyon. Ezután ezüstbe foglalta a fiúk fejeit s 1 Vőlundrkvidha 22.
