Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1910

10

esküt tettek, testületeket alkottak, melyek, mint egy athéni feliratból tudjuk, évenként kétszer közös áldozatot mutattak be Asklepiosnak és Hyieiának és hogy ezek az orvosok Hippokrates kívánsága szerint valóban az ábjdsír]-t és a tpilavd-pamiq-t az igazság- és emberszere- tetet tekintették főkötelességüknek, azt Thukydides szavaiból következtethetjük, aki azt mondja (II. 47.), hogy az athéni nagy járvány alkalmával a bajt az is növelte, hogy maguk az orvosok pusztultak el legelőbb, mert ők látogatták leginkább a betegeket; különben ők sem tudtak segíteni, gyógyítani, mert először tapasztalták a betegséget, mely ellen egyébiránt nem használt semmi emberi tudomány sem.1

Az isten, akihez a római követek fordultak, Asklepios volt, kinek isten voltáról az Ilias még mit sem tud; ő ott még csak hős, aki az orvoslás mesterségét Cheiron centaurtól tanulta; két fia, Machaon és Podaleirios, apjuktól tanult orvostudományukkal tűnt ki Trója

orvosi törvény értelmében összeírt és megesketett tanítványoknak, de másnak senkinek sem.

.Rendeléseimet tehetségem és ítéletem szerint a betegek javára fogom irányítani. Nem fogok adni senkinek sem halálos mérget, még ha kérnek sem ; ilyen tanácsot sem fogok adni. Gondom lesz rá, hogy életem és működésem szent és jámbor legyen . . . Ahány házba csak belépek, a betegek javára fogok odamenni. Ha ezt az esküt megtartom és nem szegem meg, akkor úgy élvezzem életemet és tudományomat, hogy mindig jó hírem legyen az emberek előtt. Ha azonban nem tartom meg és megszegem eskümet, akkor ezeknek az ellenkezője- érjen.

Ezen eskü áyvwq és óoícoq szavai is az Asklepieion feliratára emlékeztetnek. Különben az eskü egyes kifejezései és szigorú erkölcsi meghatározásai hasonlítanak más polgári és bírói esküformákhoz, melyeket feliratokról ismerünk.

1 ovzt yáp iaxgol f/pxovv xb ngöhov íkpamvovztq ayvoíq, áXX’ avxol /láXioxa e&vtjoxov őoig xal /láfoaxa npootfreoav, olts állt] av&pconeia zé%vr/ ovóe/iia.

x£ xal wpxia/iíróiq vó/íw ir/xoLxä' fú.Xto ét óvó évi.

Aiaixrjfxaai rt yjtéjoo/iaL én’ o’tpt- Xeiy xafjLVÓvxwv xaxá ótiva/uv, xal xqíasiv é/Atjv. Ov ócúow de óvóé cpág- fxaxov ovóevl atxrj&elq 9-aváoi/iov, óvóé {xpr/yéjoo/iai gv/tßovXi?iv xoié/vóe. 'Ayvwq óé xal őoiioq óiaxrjprjoco ßiov xdv éfibv xal xé/vr/v zrjv é/ir/v . . . Eiq olxiaq óé oxóoaq äv éoito, éaeXevoo- uai én’ d<peXeíy xa/xvóvrwv. "Ogxov /iév oiv uol xóvóé émxeXéa noiéovxi xal /at] qvyytovxi eirj tnavoaoíhui xal ßiov xal xi'/vr]q óoSaqOftévqj napa nctoiv av&gwnotoiv eiq xóv ael ypó- vor. XlapaßaivovxL óé xal émoQxovvxt x’évavxia xovxéov.