Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1910
11 alatt. A monda fejlődése később különféle módon adta elő Asklepios származását és eredetét, akinek kultusza a thessáliai Trikkából eredt s innen hatolt délre a Peloponnesosra a dór vándorlás irányát mutatva. Származásának a monda ötféle változatot adott; az egyik szerint, melyet Pausanias őrzött meg (II. 26.), a harcias Phlegyas leánya a Peloponnesoson fiút szült Apollótól s a gyermeket kitette a Tit- thion-hegyre. A kitett gyermeket egy kecske szoptatta, egy kutya pedig őrizte. Mikor Aresthanas, a kecskepásztor, megszámlálta kecskéit és észrevette, hogy egy hiányzik s vele együtt eltűnt kutyája is, keresve bejárta az erdőt. Amint ott találta a gyermeket és odament hozzá, hogy felemelje, ragyogó fény áradt körülötte; a pásztor azt gondolva, hogy valami istenség, aminthogy az is volt, elszaladt. És az ő híre azonnal elterjedt, hogy minden betegség gyógyszerét feltalálta és hogy feltámasztja a halottakat. Úgy látszik, Asklepios eredetileg heros volt, akit később, mint Apollo fiát, az istenek közé soroztak. Sírját négy helyen is mutogatták. Az ősidőben földben lakozó istenségnek tarthatták, kinek jóserőt tulajdonítottak. Földi lakóhelyét mutatja állandó kísérője, a kígyó. Isteni voltát később Delphi papjai is elismerték s ez az elismerés nagy mértékben hozzájárult kultusza elterjedéséhez. Tisztelték őt az anyaországon kívül a szigeteken, Ázsiában, Afrikában, Siciliá- ban és Itáliában; az írókból, emlékek, feliratok, érmek adataiból 186 helyet ismerünk, ahol megvolt kultusza mint a gyógyítás istenének. Nagy tiszteletét mutatják megtisztelő melléknevei, mellyel hálás hivői illették, midőn őt 2'cuzrjp zwv oÁcov-nak, az emberiség megváltójának, (PiÁókaos-n&k, népkedvelőnek, ’Iazpo?-, ilatrjcuv-nsk, gyógyítónak nevezték; ily nevekkel is illették: AXs&novoq, bajhárító, Tzpaózazos xa'e (pilav&pojztózazoq, szelíd és emberszerető; Kúpioq, Aegttózt}?, úr; a rómaiak pedig numen sanctum-nak s augustus-nak is mondták. Jelvényei a bot, csésze, diadéma; kísérője a kutya, de elmaradhatatlan mellőle a kígyó. Mint már említettük, a földben lakó szellem megtestesülésének tekintették az ősidőben a görögök a kígyót,1 de míg ők ez állatot később csak Asklepios kísérőjének tartották, a rómaiak Livius szerint a primitív hit felfogásával magát az istent látták az ő szent állatában. Az ősnézet szerint a betegséget valamely isten vagy gonosz szellem okozza, ezért elhárítására is csak az isteni erő képes. A gonosz szellem okozta betegségről való nézet nyilvánul az Odyssea ama szép hasonlatában, mikor az úszásban majdnem kimerülő Odysseus meg1 Ezt az állatot ma is tisztelik minden földrész primitív lakói.
