Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1902
I. BESZÉD KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSE SZÁZADIK ÉVFORDULÓJÁNAK ISKOLAI ÜNNEPÉN 1902 SZEPTEMBER 19. Mi protestánsok embert nem imádunk, személy-kultuszt nem tizünk, de az igazi nagy ember előtt tisztelettel meghajlunk, mert benne annak az eszmének hódolunk, melynek megvalósítására életét szentelte. Ezért határozták el iskolánk vezetői is — minden külső felszólítás nélkül — hogy Kossuth Lajos születésének százéves fordulóját iskolai ünneppel üljük meg. Hazafias kötelességünk ez az ünneplés és általa iskolánk tanító s nevelő munkáját sem szakítjuk meg, sőt még sikert ígé- rőbben folytatjuk. Mert lehet-e Istentől megáldottabb munkát képzelnünk, mintha a tanulók figyelmét Kossuth Lajos dicső alakjára irányítjuk, hogy lelkűk nemes eszményiséggel és haza- szeretettel megteljék, ahogyan a virágok a nap sugaraitól édes illatot és ragyogó színpompát nyernek. Mint magyar emberek, mint iskolavezetők kötelességet teljesítünk, mint evangélikusok pedig jogunkkal élünk, mikor Kossuth Lajosnak ünnepet szentelünk. Hiszen a mai nap dicsőségéből egy-egy sugár mireánk is esik, mert Kossuth Lajos egyházunk fia volt: nemcsak a születés véletlensége, hanem elvei, élete egész iránya által is. Az ember, ugyanis, környezetének hatása alatt fejlődik s gyermek- és ifjúkora behatásainak nyoma megmarad férfikorának munkásságában is. Kossuth Lajos nem hiába nevelkedett a Hegyalján, melynek színmagyar, jó részben protestáns népe ma is oly elevenen őrzi a Rákóczy-kor hagyományait: legtisztább hazaszeretetét és magyar fajába vetett törhetetlen bizodalmát már a gyermekkor benyomásai ébresztették fel lelkében. Nem 1*
