Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1899
35 szerencsére, mindez pedig csak a békében érhető el.» (V. 16.) Azt mondja róla, hogy a sereg élén nagyon gondos, lelkiismeretes, előrevigyázó és számitó volt, de a határozatlanságig és habozásig előrevigyázó és könnyen csüggedő. (IY. 28; VII. 42, 48.) Jellemének nagyságát közvetlen halála előtt mutatta meg leginkább, mikor — betegség és vénség által már a nélkül is elcsigázva — a szerencsétlenséget mérhetetlennek látta magára és kétségbeesett seregére szakadni. Ez utolsó dicsőséges pillanatokat meghatóan, s nagyságát a szerencsétlenségben elismerve adta elő Thukydides. (VII. 76.)' Athénnek utolsó politikai nagy emberével, a lángeszű Alki- biadessel szemben is megőrizte Thukydides a maga higgadt kritikájának teljes függetlenségét. Kétségtelen, hogy művében egy jellem sincs oly mesterien megrajzolva, mint Alkibiadesé, de senki sem is érdemelte meg annyira a komoly tanulmányozást, mivel a peloponnesosi háború folyamán senki sem hatott oly soká és oly mélyen Görögország sorsára, mint Alkibiades. Thukydides mint ifjat vezeti olvasói elé, ki azonban nemes származásánál és óriási birtokainál fogva már tekintélyes ember, kinek határtalan nagyravágyása, büszke öntudata, beteges érzékenysége és ingerlékenysége a helyzetet összezavarással s Athént újból háborúba keveréssel fenyegette. (V. 43.) Néhány szigorú vonással jellemzi őt, mikor önzésétől, nagyravágyásától s elbizakodottságától elkapatva, Athént a Siciliába való szerencsétlen bevonulásra rábeszélte. «Alkibiades ugyanis azért, mivel polgártársai előtt nagy figyelem tárgya volt, a lovaira s egyéb fényűző kedvteléseire való költekezésben túljárt az anyagi helyzete szabta mértéken. S ő lett is később Athón bukásának az oka. Vakmerő kíilönczködései, melyeknek sorozatából állt élete, továbbá messze- vágó czélzatai, a melyeknek minden alkalommal való próbáját adta, sokakat aggodalomba ejtettek. Ezek oly embert láttak benne, a ki zsarnokuralom megalapítására vágyik. E miatt nyilt ellenség gyanánt viselték magukat vele szemben, s a had intézését, bármily jól forgatta is magát e téren, személyes ellenszenvből, a melyet iránta a magánéletben elkövetett tettei miatt tápláltak, más vezér kezére igyekeztek játszani s ekkép az államot a végveszedelem szélére sodorták.» (VI. 15.) E pár sor elég bizonyság arra, hogy Thukydides ép oly távol van az okvetlen dicséréstől, mint az okvetlen ócsárlástól. Alkibiades szokatlan hibái miatt nem felejti el szokatlan kiválóságait, 3*
