Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1899
20 Thukydides joggal mondhatta, hogy koráig a peloponnesosi háború volt a legnagyobb, s a történet bátran hozzá teheti, hogy utána sem volt jelentősebb Görögország politikai fejlődésében. Mindenesetre szerencsés véletlen, hogy a görög történet legnagyobb eseménye a hozzá méltó legnagyobb történetíróra akadt. És kortársai közül egyedül Thukydides fogta fel a nagy esemény összes jelentőségét; «nemcsak hátratekintő próféta volt, de tisztán látott a jövőbe is.» Politikai látókörét sem pillanatnyi benyomások, sem az ősiség apró kedvezései nem zavarták. Tudta jól, hogy az emberek azt a háborút, mit maguk átéltek mindig a legnagyobbnak szeretik tartani, másrészt ha békében élnek mindig a régit szeretik bámulni. Eá nézve azonban csak a valódi tények azok, melyekre a háború nagyságát és jelentőségét illető Ítélete támaszkodik s melyekre olvasóit is minden alkalommal utasítja. (I. 1.) Dionysios eszthetikai okoskodása tehát — hogy a peloponnesosi háború méltatlan tárgy a történetírásra — a mily naiv ép oly ferde is a Thukydides fenséges fölfogásával szemben. Mindenesetre csak a valódi kritikában való teljes járatlanságát bizonyítja, s azt, hogy egy valóban nagy történelmi eseményt igazi értékében felfogni és méltatni nem tudott. Bár Thukydides nem ád bővebb felvilágosítást, hogy miért választotta épen a peloponnesosi háborút műve tárgyául, az első fejezet bevezető sorai, személye és művének egész jelleme világosan arra utalnak, hogy nagysága, hosszú tartama mellett főkép nagy politikai jelentősége ösztönözte a megírására. Bizonyosan, ha a korára nézve nem a legnagyobb eseményt élte volna is át, mégis annak tanulmányozásába mélyedt volna szelleme. Tehetsége, hajlamai jelölték ki e tárgyat számára. 0 pedig nagyon is a jelenben élt; az elmúlt időket a jelen okulás tárházának tartotta s abba csak a jelen megmagyarázása okáért nyúlt adatokért. Történeti kutatása és előadásmódja sokkal kevésbbé szereti azt a sokszerű hipothezist, mihez az ó-kor történetbuvára még ma is kénytelen folyamodni, hogysem a régi történet ingoványos talajon soká időzött volna. Ez fejti meg tényeket kereső és kapcsoló kritikai eljárását. Ha Dionysios ítéletét teljesen alaptalannak tartja is az utókor,, mégis akadtak, kik legalább azt vetették Thukydides szemére, hogy nagyszerű tárgyát szükkörüen dolgozta ki, a mennyiben korának műveltségi életét, a Perikles-kor nagy férfiúinak jellemzését, a,