Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1899

11

nemzetek életét meg épen ő intézi. Nem hiszi, hogy a galambok beszéltek (II. 58.), de hogy egy ló nyalat ellett, (VII. 57.), azt föl- tétlen csodajelnek tekinti, a miből csak Ksayársah (Xerxes) nem tudta kibetűzni a jövendőt. A jóslatoknál el-elmondja, hogy bizony sokszor kétértelműek, sőt hogy valószínűleg a papok előre tudták — az adományok minéműsége szerint mit kelljen jósolgat- niok. De a Bakis-féle híres jóslatokra, a mik annyira közkedveltekké váltak, hogy minden templomban divattá vált a ßaxiC-älas, siet kijelenteni, hogy nem tudja megmondani, hogy nem igazak, de nem is akarja megkísérteni, hogy azokat, melyek annyira világosak, elvesse. (VIII. 77.)

A milyen mesések különben művében az Egyptomnak, Baby- lonnak múltjára vonatkozó részletek, bizony annyira regének bizonyult az is, mit a görög világ letűnt századairól egybeszőtt történetnek, valójában csak ragyogó mesemondásnak. Ott, hol előadásának keresetlen világossága és közvetlensége kétségtelen arra vall, hogy megtörtént, igaz eseményeket kapcsol egymásba: tagadhatatlanul hitelt is érdemel. S e részek szépségeivel épen nem szolgált rá Theopompos és Lukianos (De vera história II.) szigorú megrovásaira, meg foképen Josephos Flavios kemény Ítéletére (Contra Apion I. 14.), mely «hazugnak» bélyegezni nem átallotta. De ezekből a régi támadásokból is világos, hogy már kora is a kellemes regélőt tisztelte, csodálta benne és nem a szavahihető, a megbízható történetírót. A minthogy az ő tiszta, de még fejletlen, egyszerű, de könnyenhivő, úgyszólván babonás szelleme kevéssé is volt alkalmas az igazi történeti kutatásra s a lélektani bírálatra.

Művének tartalma és alakja mindvégig azt mutatja — sokszor hasonlítgatták az Odysseiálioz — hogy a szó szoros értelmében logographos volt ő is. Művének vezető eszméje — akár az volt, hogy a hellének és barbárok élethalál harczát leírja, akár az, hogy mint említettem, Athen szellemi és politikai vezérszerepének jogosultságát igazolja : — el-elmerül a mesék özönébe. És legkevésbbé se szabad gondolnunk, hogy nagy történeti válságok, fordulót jelző események rendje szerint írt. Mint vérbeli regélő, leírásában keveset gondolt az egésznek egységére, összefüggésére és rendezésére, így aztán műve szerint neki is az az általános jelleme, mi az ösz- szes logographosoké. 0 is inkább érdekes útleíró és mesemondó s még azokban az eseményekben is, miket maga látott, mikről tehát helyesen és megbízhatóan írhatott — sokszor megcsalta könnyen-