Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1898

20

nek nevezett zöngétlen mássalhangzókat nevezi lágyaknak (k, t,. p, sz), a lágy, zöngéseket pedig keményeknek (g, d, b, z). Világos,, hogy ebben a pontban ízről-ízre a rímnek azt a faját tárgyalja,, melyet Arany ötvenhat évvel később «nyelvünk természetéből s a nép költészetéből» levont és asszonáncznak, verselméletünk pedig megkülönböztetésül az idegen magánhangzós rímtől magyar asszonáncznak nevezett.

Az utolsó szakaszban (11. §.) végül a rím elhelyezését tárgyalja. A különböző változatok képleteit betűkkel adja, ahogyan ma is tesszük. A rímnek változatos elhelyezését nevezi rhythmus- nak (v. ö. 4. §.) s ennek négy faját különbözteti meg.

a) A folyvást menő eadentia:

AA, BB, CC vagy AAAA, BBBB,

ma páros és négyes rím.

b) A váltva menő eadentia :

ABAB, CD CD vagy AAB, CCB, ma kereszt- és visszatérő rím.

c) A körbe menő eadentia:

ABBA,

ma ölelkező rím.

d) Sokszoros eadentia, az említett módok közül mind a háro- mának vagy legalább kettejének összeszövése :

ÁBAB, CC, DD vagy ABAB, CDDC.

Ezzel megszakad értekezése; a mértékes és kétszeres versek rendszeres tárgyalására már nem került sor, de egyéb írásaiban szétszórva még nem egy értékes megjegyzést találunk.

Első helyre kell tennem azt, melyet az idézett levélben tesz Dayka «Abelard és Heloiz levelei» czímű költeményéhez s mely világosan mutatja, mily mély belátással hatolt Csokonai a tartalom és külső alak viszonyának kérdésébe, mily finom érzékkel sejti meg azt a törvényt, mely kortársai közűi egyiknek sem élt öntudatában, utána is csak a nagy művész Aranynak kellett új fent felfedeznie. Dayka verseléséről beszélve (Dayka G. költeményei, 1879) ezeket mondja: «. . . sokkal szerencsésebbnek látom a kettős stropháit Daykának [a páros rímű tizenkettősöket érti], mint az alexandrinusait; a nép is (erre ugyan nem mindenben hajtok, de