Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1898
azt sem tartom, hogy mindig csalatkozna), tudom, hogy jó kedvvel fogja olvasni az első fordítását. Valóban könnyen folynak az ő 12 lábú versei, numerosusabbak is, jobban is egyezik mindenütt a folyamatjok a gondolatok periódusaival és az érzések megszagga- ■tásaival» (105. 1.) és alább: «... ha az érzések és gondolatok s átaljában a periódusoknak részei a versiflcatio ízeivel össze nem esnek: darabossá, nehezen menővé lesz a munka ...» Ez pontosan ugyanaz, a mit Arany követel korszakos értekezésében «A nemzeti versidomról» (Összes m. V:285.): «... szükséges, hogy e külső felosztásnak megfeleljen a benső, hogy a mondatnak (s így a gondolatnak is) azon részei csoportosúljanak egy ütembe, egy, a sormetszet által elkülönzött ízbe, melyek egymással legszorosb kapcsolatban vannak, mert csak így lesz tökéletes a rhythmus». Ami az időmértékes verselésről való nézetét illeti, írásaiban a következőket találjuk: 1. Már ő is magyar nevet ád a verslábaknak, úgy mint később Vajda Péter (Magyar nyelvtudomány, 1835, 164. 1.) és Fogarasi -János (Művelt magyar nyelvtan, 1843,320.1.). A jambust futónak, a spondeust lassúnak, az anapsestust pedig dobottnak nevezi. (M. munkái, 1844, 298., 299. 1.). 2. A «/; betű ellehellését» még csak eltűri, bár nem szívesen, mert sérti fülét az ilyen vers: ___ \j u \u __ < i----------------------pázsifos hantot öblít. Felveszi télben elhányt ékét----------—» ^ de már a néma mássalhangzóknak egybekerülése a folyékonyakkal (tr, pr, cr, bl stb.) az ő fülének hangtorlat és hosszúvá teszi a szótagot, nem úgy, mint a latin verselésben, a hol az ilyen szótagok kétesek. Egyáltalán nem tetszik néki, hogy Dayka a német pro- sodiát követi valtúl, ép úgy mint Eajnisék és Szabóék a rómait; -szabják a költők a prosodiát a magyar nyelv mivoltához, alakítsák át, de ne rontsanak a nyelven. (Dayka költ. 97., 106. és 107. 1.) 3. Nem szereti a rímetlen ötös jambust és Dayka «Rettenetes éjszaka» czímű költeményéről ezt mondja: «Kár, hogy azokba a lágy fünffüssigekbe van öntve, melyekben én — én legalább soha sem tudok látni és érezni annyit, a mennyit Milton, hogy még egész epopreát is — kivált olyan belzebubost— lehessen rajta írni». (Dayka költ. 98. 1.) Egyáltalán azt látjuk Csokonai minden megjegyzéséből, hogy
