Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1898

félét mutat be, még pedig nullákból alakított képletekkel, így pld. megtaláljuk

a nyolezast: tizenegyest:

tizenkettest:

tizenötöst:

0000 0000 0000 0000 |000000 000000 joooo 0000 0000 0000

000

0000

0000

000

Nagy kár, hogy nem világosítja fel példákkal is képleteit, mert ezek nélkül egyik másik képlete teljesen érthetetlen, úgy hogy szinte önkéntelenül az a gondolata támad az embernek, hogy miután az ö füle megérezte a soroknak ütemekre való tagolódását, a felosztást azután puszta számokkal végezte, tekintet nélkül magukra a versek soraira; csak így magyarázhatjuk meg az ilyesféle képleteket:

12 = 7 + 5 vagy 5 + 7

13 = 5 + 5 + 3

14 = 5 + 5 + 4

Igen nevezetes az a megjegyzése, hogy «az ollyan megsza- kasztás szebb, a melly páros tagra esik», azaz az olyan, a mely páros tagú sort, páros tagú ütemékre oszt; tehát példáúl a nyol- czasnak szebb a 4 + 4-féle felosztása, mint az 5 + 3-féle, amint valóban az előbbi az igazi, az utóbbi pedig még a népdalban is szabálytalanságnak veendő. (6. §.)

Mielőtt a soroknak szakokba való összerakását tárgyalná,, megkülönbözteti a verssorokat a szerint, amint lassú vagy futó «lábon» végződnek, amit «sokan» (a német verstanból vett névvel) asszonyi és férfiúi sarknak (sorvégnek) neveznek, Csokonai pedig, lejtőnek meg bukónak. Ez a megkülönböztetés tulajdonképen a rím kérdésénél fontos, de minthogy magára a sorra is jellemző s a versszakokká való összerakásuknál fontos, azért Csokonai előbb erről szól. Lejtő (lassú, asszonyi) sarkú sor a trochaeuson és spon- deuson végződő (a mai német verstanban: klingend), pl.: tátott: látott; nyújtja: sújtja; bukó (futó, férfiúi) az egy rímelő tagon, a jambuson, pyrrhichiuson, anapasstuson végződő (a mai német verstanban az egytagú rím: stumpf), példáúl járt: határt: zárt; por: gyakor: sor; katonát: koronát. Ezt az elméletet különben nem

Értesítő 1898—99. évről.